Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 7-8. szám - Hatékonyan, versenyképesen a pályán maradni (Szarka Balázzsal Kriskó János beszélget)
Hogy ne csak boltunk legyen, hanem olyan termékeink is, amit a boltjainkban el tudunk adni. Hogy a mezőgazdasági termelőktől átvegyük a nyersanyagot, azt haszonnal feldolgozzuk és értékesítsük, korszakot mozgató és jövőt építő elgondolás volt. Csak elismeréssel tudok Bordos Lajos tevékenységére visszagondolni.- A több lábon állás alapozta meg, hogy a rendszerváltozást követően sem omlottak össze, hasonlóan számos más ÁFÉSZ-hez, szövetkezeti érdekeltséghez?- Azt gondolom, igen. A másik ok, hogy a rendszerváltozáskor a legtöbb helyen - nem akarok bántó lenni - az dominált, hogy széthordták a szövetkezeti vagyont, egyénileg szereztek meg egy-egy boltot vagy egyéb vagyontárgyat. Én az akkori vezető kollégáimmal leültem, és konzultálva a szövetkezeti tagsággal is, azt képviseltem, hogy maradjunk együtt. Nagyon nagy változásokat értünk el 1983-tól a rendszerváltozásig, és én arra próbáltam garanciát adni, hogy mindezt még tovább tudjuk vinni, hogyha együtt maradunk, és nem hordjuk széjjel a vagyont. Azt hiszem, az élet ezt fényesen igazolta mára. Bölcs és kollektív döntés volt, hogy nem az egyéni érdekeinket néztük, hanem egy közösség érdekében cselekedtünk. Távlatosan, ha úgy tetszik. Ma már olyan vagyonnövekményt tudunk felmutatni, ami igenis igazolja, hogy csak közösen lehet eredményesen, versenyképesen, a piac elvárásaira reagálva dolgozni.- Ön híres arról, hogy hármas szabályrendszert alkalmaz a belépni szándékozó munkatársjelölteknél. A szabályok, elvárások közül a legelső a tisztakezűség. Volt-e olyan munkatársa, akitől ennek hiánya miatt kellett megválnia, aki a rendszerváltozás vagy az átalakulás idején megszédült a gyors meggazdagodás lehetőségétől?- Igen. Az nehéz időszak volt. Élveztük, hogy nagy demokrácia van, tehát minden a miénk. Egyesek ezt úgy értelmezték, hogy mindenhez joguk van, mindent vihetnek. Annál is inkább, mert a szövetkezetek hihetetlen széles szakmai skálán és eltérő formákban dolgoztak, a szakcsoporttól kezdve a Tüzép-telepekig, a felvásárlásokig, a vendéglőkig, az élelmiszerboltokig, nagyon sok mindennel foglalkoztak. Ezeknek a vállalkozásoknak egy része inkább egyéni zsebre dolgozott, mint a közösség érdekében. Én egyik alapvető feladatomnak tekintettem a kezdetektől, hogy ne az egyéni boldogulást keressük, hanem támaszkodjunk a közösség erejére, teremtsük meg a feltételeket ahhoz, hogy az AFÉSZ-központ is tudjon létezni, és hogy mindenki a befektetett munkája alapján kapja meg azt a jövedelmet, amit megérdemel. Azt hiszem, a személyes példám is közrejátszott abban, hogy ezt a szemléletet a tagság elfogadta és magáévá tette. Igen, valóban, a tisztakezűség volt a legfontosabb ebben a hármas követelményrendszerben. Ha észrevettem, hogy valaki a közösség sérelmére elkövetett valamit, mindegy volt, hogy portás volt vagy igazgató, attól a munkatársamtól megváltam. És ott volt a második követelmény, az őszinteség. Egy ekkora apparátus, mint amit akkor működtetnünk kellett, nem tűrte el, hogy valaki ne legyen egyenes. Akkoriban nem ilyen szakmai stábokkal dolgoztunk, mint ma. Nem volt még szakosítás, nekem, mint elnöknek, mindennel kellett foglalkoznom. Egyik percben egy műszaki beruházással, a másik percben egy fölvásárlási kérdéssel, tehát mindenütt ott kellett lennem. Nekem arra nem volt időm, hogy azon törjem a fejem, 63
