Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 7-8. szám - Iványosi Szabó András - Hoyk Edit: Kecskeméti táj, kecskeméti tájváltozások
Történelme folyamán Kecskemét szinte mindig nagyobb területet mondhatott magáénak, mint ma, s évszázadokon át a tágas határ teremtette meg létének és továbbfejlődésének alapjait.1 Ezért a táj és a tájváltozások áttekintése során sem szoríthatjuk magunkat a jelenkori közigazgatási határok közé. A Duna-Tisza köze mint területmegjelölés meglehetősen későn, a 18. században jelent meg a köznyelvben. Korábbról ismert a Két víz köze elnevezés. Földrajzi névhasználatunk sajnálatos vesztesége, hogy ez a - még a 19. században is élénken élő - fogalom mára teljesen kiszorult nyelvünkből. A Cumanorum campus (Kunok mezeje) elnevezés a terület történeti-demográfiai átalakulásának leképeződéseként a késő középkorban jelent meg. A tájnév azután - tükrözve, hogy a kunok hajdan legnépesebb szállásterülete irtózatos emberveszteséggel került ki a törökkori megpróbáltatásokból - Kiskunság formában élt tovább. Az már jelenkori, de erősen meggyökerezett pongyolaság, hogy ma a Duna-Tisza köze és a Kiskunság egymással analóg tájnevekként használatosak. így ne lepődjünk meg azon, ha a távolabbról érkezők értetlenkedve hallgatják, hogy Kecskemét sohasem volt a Kun Kiváltságos Kerület része. Kecskemét tájföldrajzi értelmezésben a Duna-Tisza közi síkvidéken megtelepült város. Ez a közhasználatban inkább Duna-Tisza közi hátságnak, vagy egyszerűen csak Homokhátságnak, Hátságnak, régebben (megint csak feledésbe merült nevén) Homokságnak nevezett, 7400 km2-nyi ún. középtáj hazánk legnagyobb homokvidéke. Észak-déli kiterjedése Budapesttől az országhatárig közel 200 km, szélessége Kecskemét magasságában 60 km. A Duna-Tisza közi hátságot hat kistájra osztják a geográfusok, de ezek elhatárolása még aprólékos felszínalaktani elemzéssel sem midig egyértelmű. Kivétel e megállapítás alól a Lajosmizsétől Csongrád irányába beékelődő Kiskunsági löszös hát. Ez az 1350 km2 területű kistáj: a nagy homoksíkságtól anyagminősége alapján karakteresen elkülönül. A Duna-Tisza közi hátság észak-déli domborzati gerincvonala nyeregszerű megjelenésű: északon 150 m-es magassággal távolodik el a Gödöllői-dombságtól, azután 60 km-rel délebbre, Bugac táján 110 m-re alacsonyodik, mígnem további 60 km után, már a Bácska északi peremén 160-170 m-re magasodik föl. Mivel folytonosan 30-70 m-rel emelkedik a Duna és a Tisza középvízszintje fölé, ezen a megszakítatlan gerincen húzódik a Kárpát-medence fő vízválasztója. A vízválasztó a Dunához közelebb fut, mintegy 1/3-2/3 arányban osztva az attól nyugatra, illetve keletre fekvő folyó közi részt. Nyugatról, a Duna-völgy felől élénkebben emelkedik, míg keleti-délkeleti irányban meneteles lejtésű. A Duna-Tisza közi hátság geomorfológiai arculata ritmikusan ismétlődő. Ez az ismétlődés azonban nem jelent, nem eredményez egyhangúságot! Az enyhén hullámos domborzatú, ligetes síkság még kultúrtájként is visszaidézi a hajdani erdőssztyepp-jelleget. A buckavidékeken pedig a nemritkán meghökkentő szaggatottságú dűnesorok látványa hagy maradandó emléket a látogatókban, amelyet tovább fokoz fás szárú növényzetük (a borókás-nyárasok) sehol másutt nem jellemző fajösszetétele és látványa. Várallyay György igencsak találó jellem1 Homyik J. 1927: 54. 11
