Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 6. szám - Lipa Tímea: Az Ady-szeminárium
Ezután Jaulusz kivonata már az Ady-analízis szövegét követi, a következő mondattal: „így érik ki Ady szimbolizmusa."46 Ady szimbolizmusát taglalva Babits együtt halad az Analízis szövegével, amennyiben tételmondatai átkerülnek a szövegbe, szoros tartalmi hasonlóságot mutatnak. Ugyanakkor az órán nagy gondot fordít a magyarázatra, így az analízisben csupán megemlített allegóriák - úgymint például a jó Csönd herceg itt többszörösen összetett mondatban kerül kifejtésre: „A fontos, ami a dolgok mögött van. A dolgok elvesztik jelentőségüket, mert a dolgok kinn vannak abban az idegen világban, melyhez a költőnek semmi köze, melyet ő mérhetetlen magasságból néz. De a dolgok értelmei a költő leikéből nőttek ki, magányossága teszi őt szimbolikussá, így látja a természetet, és így lesz a legmindennapibb dolog belőle; egy falusi éjszakaji] környezet vagy egy nyugalmas kórházi terem, ahol este a lázak ébrednek, jönnek - rejtett, különös dolgoknak jeleivé, szimbólumaivá. így lesz a csöndből egy nagy szimbolikus személy. »]ó Csöndherceg«.''47 Jaulusz kivonata ezt követően tartalmilag követi az Ady-analízis következő tíz mondatát, amelyben Babits azt taglalja, hogy Ady költészetének lényegét abban látja, hogy ő önmagából táplálkozik, félretéve a múlt költészeti hagyományait és egyúttal saját világot teremt.48 Azonban a kivonatban rövidebben fogalmazza meg. „Ezzel a néppel szemben csak egy gesztusa lehet, a próféta gesztusa, aki önmagába élte népéből mindazt, ami népe mélyén és mögött van, és aki hivatva érzi magát ezt tolmácsolni népének, önmagát, amit ő maga nem ért és nem érez, magát azt a népet. így lett próféta Ady. [...] Ady próféciája eléggé szembeszökően a vágy próféciája. [...] A vágy beszél belőle, nem a látás." Tehát a vágy beszél Adyból, a vágy folyamatos megfogalmazását tekinti kötelességének, és nem a vágy céljának megteremtését, hiszen a próféta feladata a hit. „Nem az a fontos, hogy beteljesüljön-e az, vagy nem, amit jövendöl a költő, fontos, a próféta hivatását eltöltő dolog, nem a véletlen teljesülés, hanem a próféta hite önmagában, küldetésében. A hit, a próféta leg-legmélyebb lényege ez a hit, és mely a prófétai jellegét adja meg Ady költeményeinek." Ebben az összefüggésrendszerben a háború egyet jelent ennek a hitnek a megtagadásával. „Ezért oly tragikus Adynak a háború, mikor épp ezek a hitek látszanak megcáfolva lenni. Ezért oly tragikus, mikor az utolsó könyvének: A halottak élén-nek előhangjában ezt írja: »a hiteim elköszönnek«. De azért soha nem tudnak hitei teljesen elköszönni. Ezer kataklizma és a világ ezer 46 Ady szeminárium az egyetemen, Babits Adyról, Dokumentumgyűjtemény, vál. és szerk. Gál István, Magvető, Budapest, 1975, 90. 47 Uo„ 90-91. 48 „így érik ki az a költő, akit ha nem félnék a régi elavult terminustól, a discreditált, hiteltvesztett terminustól, a legnagyobb allegóriái költőnek lehetne nevezni. Hasonlat rendkívül kevés van benne, nála minden hasonlatból élmény lesz; történet, kép, allegória, minden az egész versen végig fog húzódni, mert a hasonlat csak eszköz, az allegória cél, a szimbólum több egy hasonlatnál. A fontos, ami a dolgok mögött van. A dolgok elvesztik jelentőségüket, mert a dolgok kinn vannak abban az idegen világban, melyhez a költőnek semmi köze, melyet ő mérhetetlen magasságból néz. De a dolgok értelmei a költő leikéből nőttek ki, magányossága teszi őt szimbolikussá, így látja a természetet, és így lesz a legmindennapibb dolog belőle; egy falusi éjszaka környezet vagy egy nyugalmas kórházi terem, ahol este a lázak ébrednek, jönnek, - rejtett, különös dolgoknak jeleivé, szimbólumaivá. Így lesz a csöndből egy nagy szimbolikus személy, »jó Csöndherceg«. Minden eleven, de nem oly eleven, mint azoknál a költőknél, kik megszemélyesítik a természetet. Úgy eleven, mint a régi látnokoknál, akik a dolgok mögé látnak, a dolgok mögött látnak egész mitológiát, a lélek érzései mögött, a mámorok mögött az ős Kajánt, a pénz világa mögött a disznófejű Nagyurat, a nagy Pénztárnokot. Látják a forradalom közeledtét, mint egy vörös szekeret; amit más talán egy lélektani műszóval mondana, az nála egy hangulat, amely mögött ő érzi azt a mitológiai valamit, a fekete zongora hangját hallja. Mindezek teljesen önmagából vett képek, hangok, semmi az irodalomból, semmi átvett mitológia, megveti a régi költők alkotásait, ő maga alkotja meg a maga világát, a maga mitológiáját." Uo., 90-91. 69
