Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 6. szám - Kabdebó Lóránt: A városi társaság
erejére számíthatok csak. Ám tegyem, ha ehhez van kedvem. Én vállaltam, akkor még nem gondoltam, hogy nemzetemnek kellő alázattal egy klasszikus költő életművét tárom fel, publikálva annak teljes szöveguniverzumát. Egy klasszikus életművet sikerült egy életpálya során befogadtatnom. Mellőzéseknek, támadásoknak kitéve magamat. De a szakma és az írók társadalma hitét, becsülését kiváltva. A költőtől is tanulva új szakmámban: mindent végig kell gondolni. Nehéz évtizedek alatt, az apámtól Gyöngyösön tanult emberi magatartást követve. Munkatársak, barátok sorát magam köré gyűjtve. Helytállva - remélem - egy másik szakmában. A magaméban, az önként választottban. Szabó Lőrinc költészetének szolgálatában. Záradékul hadd beszéljem el számodra ennek a szolgálatnak véletlen létrejöttét, az akkor életveszélyes Szabó Lőrinc-hagyomány feltárásának és első megfejtésének kísérletét. Monográfiáimat, szövegkiadásaimat és a kutatók nemzedékeinek megszervezését. Hiszen mindez apám szellemében indult, de amint életművé terebélyesedhetett, abba már Kőműves Kelemennéként a te életed is beleszövődött. Személyünkben mindez már közös vállalkozássá szervült. A költészet szerencsés esetben nemzedékenként akár több klasszikus teljesítménnyel is gazdagodhat, és egy-egy ilyen nagyságrendű alkotó után megváltozik a költészetről kialakított vélekedésünk. Az első világháborút követő időszak kezdetén két, világirodalmi mértékkel is mérhető nagyság pályája indult. Szabó Lőrincé és a nála pár évvel fiatalabb József Attiláé. Pályájuk össze is hajlott, a fiatalabb szövegszerűen kívülről felmondta idősebb társa kötetének verseit: vitatkozott vele, gondolatban át is írta, valójában továbbgondolta. Kettejük teljesítménye mára az utókor és a kutatás szemében összemunkál. Szabó Lőrinc 1957. október 3-án, délután három óra előtt öt perccel halt meg. Ezt követően hamar, 1960-ban megjelent Összegyűjtött verseinek reprezentatív kötete Sőtér István akadémikus előszavával, Szabolcsi Miklós intézeti osztályvezető cenzori-lektori jóváhagyásával. Filológiailag könnyű feladat volt: az ostrom előtt a költő összeállította 1943-ra versei definitiv kötetét. Azt követte az életrajzi életösszegezés a Tücsökzene két kiadása (1947, 1957), A huszonhatodik év (1957) és az 1956-os Válogatott versei számára összeállított új kötet, a Valami szép már önálló, bővebb változatával kiadásra készen állt. Az akkor kényszerű politikai kihagyásokat pedig a család összegépelte, és a barátoknak a kötettel együtt juttatta el. A költő élete végére megjelenendő volt az általa összeállított fordításgyűjtemény, az Örök Barátaink. Halála évtizedes évfordulójára Simon István összeválogatott- vágott egy esszékötetet, mely gondolatébresztő lehetett, de nem lehet a szöveghűség mintapéldája. Ezt a kötetet Steinert Ágota újította meg, példás filológiai apparátussal újabb évtized múltán (1984). Intézeti tervmunkaként Rába György példásan színvonalas kismonográfiája, Lászlóffy Aladár nagyszerű megsejtésekkel teljes kolozsvári disszertációja és Steinert Ágota egyetemi doktori értekezésként benyújtott és megjelentetett, az 1932-es Te meg a világ című kötettel záruló pályaképe jelentette a költő irodalomtörténeti bemutatását. Két megszállott rádiós (Fodor Ilona és Tertinszky Edit) pedig összegyűjtötte a költő barátainak emlékezéseit. Legfeljebb ehhez társult volna a Vers és valóság, a költő versmagyarázatait tartalmazó emlékezés, amelyet Illyés Gyula felesége, Kozmutza Flóra 44
