Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 6. szám - Ferdinandy György: A menekülő ember (Dokumentum)
Munkásféle. Lassan beszél, hosszú bajusza van. Rágyújtanak, nézik az ólomszürke ablakot.- Maga mi volt odaát? - kérdezi.- Gépész.- Én meg sofőr.- Szép mesterség - mondják. Bólintanak.- Én a harmincnégyes vonalán laktam.- Jártam arra is. Nyugodt vidék, barátságosak az emberek. Megint csend. Később a kutyáját keresi egy fiú. Együtt jöttek, de ide, az iskolába nem engedték be az állatot. Hiába hívogatja a gyerek. A nap első sugarai beszöknek az ablakon. * * * Valahol kakas kukorékol. A férfi ledobja az ingét, megmosakszik a kútnál. Párafelhő borítja az udvart. Szép idő ígérkezik. Azután a hajnal kárpitja hirtelen felszakad: megérkeznek az első taxik, és a gépkocsik jövés-menésével véget ér a nyugalom. Az udvaron sorszámokat osztogatnak: egy aláírás, egy pecsét. Megszámozzák a menekülteket. Forgatják, nézik a szerencseszámukat. A férfi kifordul az iskola kapuján. Kint van az országúton. Nagy lélegzetet vesz, nekivág. Amint halad, az utak egyre szélesebbek, és egyre sűrűbb rajtuk a közlekedés. Véget nem érő településeken halad át, a barátságos dombvidéknek erre már vége szakadt. A szemben jövők végigmérik: sovány, borostás, rosszul öltözött. Senki sem állítja meg, olyan elszánt. Az úttesten megy, nem a járdán, mintha ezzel is jelezni akarná, hogy siet, és hogy fontos dolga van. Néha lefékez egy autó, tágra nyílt szemek merednek rá az ablakon. A kamionok megállnak, felveszik. Kenyérrel, cigarettával kínálják, elviszik a következő faluig. Jól megnézi őket. Nem fogja elfelejteni ezeket az arcokat. * * * Micsoda város! Az ember elszédül; mint körhintán, kavarog a forgalom. Az őrszobán megkérdezik a vallását. Valami táborfélébe utalják, ami már dugig tele van. Kezdődik újra az élet. A taposómalom. Hétkor felkel, megborotválkozik. Már tiszta inge van. De a nyilvántartásba vétel még csak most következik. Itt már reggel óta várnak. Az újonnan érkezők a sor végére állnak. Akkor, a felhők közül hirtelen előbújik a nap: egy asszony felsikolt, magához szorítja a nyakába csimpaszkodó gyereket.- Egymásra találtak. Az emberek lesütik a szemüket. Nemsokára rákerül a sor. Leveszi a sapkáját, benyit. Pénzt kap és ebédjegyeket. Elteszi, megköszöni. Mosolyog, ha rámosolyognak, összehúzza a szemöldökét, ha valamit magyaráznak neki. Eldugná a kezét, a kemény bőr vastag rétegben hámlik, mióta nem dogozik. Hallgatja a tolmácsot, bámulja a könnyedséget, ahogy fordítja az ő nehézkes szavait. Kifelé menet a fali tükörben megpillantja magát. A vér a fejébe száll. Vajon látta-e őt valaki így, amint sapkával a kezében görnyedezik? 27
