Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 5. szám - Alföldy Jenő: Nagy László Bulgária-élménye
A bolgár költészet közvetítőjeként hatalmas munkát végzett. Hadd beszéljenek először csak a számok. Szerteágazó műfordítói életművéből kevés híjával négyszáz oldal jut a bolgár népköltészetre; hetvenöt oldal pedig a bolgár műköltészet gyöngyszemeire, Hriszto Botevtől Ekaterina Joszifováig.4 A folklórt bemutató fejezet utószavában megvallotta műfordítói elvét: „A bolgár népköltészetet 1951-ben fedeztem fel magamnak, hosszabb szófiai tartózkodásom idején. Meghatott fürgesége, robusztussága, költői vakmerősége. (...) Munka közben szinte állandóan éreztem, hogy amit csinálok, az nem egyszerű műfordítás. A papírra vetett soroknak a magyar népköltészettel rokon hangon kell szólniok." A népköltészet egyetemességét vallotta tehát. Más-más módon hangzanak a különböző népek dalai, de az emberség közös bennük. Verstolmácsolói művészetével kettős szolgálatot teljesített: minket, magyarokat megkínált a bolgár poézis szépségeivel, a bolgár lírát pedig megszólaltatta a magyar nyelvterületen. Arra tanít, hogy világirodalom-felfogásunk ne zárkózzon be a nagy népek műköltészeti panteonjába. Két rövid népdalt mutatok be a költő tolmácsolásában. Olyanokat választottam, amelyek engem a legrégibb magyar népköltészeti hagyományainkra emlékeztetnek. A tavaszi megújulás képeibe foglalt vallomás monumentális távlatot ad a mindent betöltő szerelemnek: Erdők rügyesednek, Halmok füvesednek, Vizek megerednek, Seregesen járnak Virágért a lányok, Lányok után járó Fiuk fuvoláznak.5 Vajon hány évszázada hagyományozódik nemzedékről nemzedékre ez a kis dal? Nagyvonalú természeti képeinek jócskán vannak magyar megfelelői. A másik bolgár népdal is a magyar folklórban gyakori motívumokat mutat fel. Egyik legrégibb, a Csontkürttel kürtőinek kezdetű mondókánk is a hajnalhasadásra utal metaforáival. A kivégzésére váró szegénylegény búcsúja szerelmesétől népeink sorsközösségére, észjárásunk rokonságára int - de A halál jegyese című Ady-vers szimbólumát is eszembe villantja. Kakas a hajnalt kiáltja, Hajnalig várok hiába. Hajnalig várok, mégse jön: „Megbocsáss, első szerelmem, Nekem már más a jegyesem! Újabb jegyesem bitófa, Fehér zsinór a fátyola. Fekete varjak vőfélyek, Török zsandárok násznagyok!"6 Jellegzetes Nagy László bolgárnépdal-fordításaiban a balladai szerkezet, a metaforikus képalkotás és a tragikum, amely az elnyomott nép életérzéséből fakad. A műköltészet bolgár költőegyéniségei közül engem különösen megragadtak az Ady- kortárs, szimbolista forradalmár, a szerelembe szerelmes, tragikus halálú Peju Javorov művei Nagy László átültetésében, olyan fölséges darabokkal, mint az Énekem éneke, a Kleopátra vagy az Igazság. A világköltészet kincsestárába tartoznak érzésem szerint. Nem méltathatom a fordításkötetben szereplő költők mindegyikét, de föltűnik, milyen sok a bolgárok nagy múltú, és főként 4 Uo., 2. köt., 458-536. old. 5 Erdők rügyesednek, i. m., 3. könyv 12. old. 6 Kakas a hajnalt kiáltja, i. m., 3. könyv 20. old. 111
