Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 5. szám - Németh Ákos: Világos pillanat
polipkolbászt és penicillint. Nem kis dolgok ezek, öcsém" - összegzi a hazatérő író „szállóvendége", azaz nevelt fia, a hatéves János kérdésére úti élményeit, keserű iróniával nyugtázva, hogy a kiégett, szellemi kisugárzását vesztett Európa látnivalói már csak egy kisfiú szemével nézve tűnhetnek jelentősnek.48 Az „elrabolt Európa" látomásából levont végső következtetések eszme- és műfajtörténeti síkon egyaránt túlmutatnak Márai útirajzán. Az erkölcsi és szellemi mivoltában leértékelődő Nyugat az író ítélete szerint a magyarság számára is elvesztette iránymutató jelentőségét, ami a nyugatos magyar reformerek, az Ady által felemlegetett „szent kengyelfutók" korának és nyugatra tartó utazási hagyományának lezárulását jelzi.49 A Párizsból hazainduló író a Gare de l'Est szimbolikus helyszínén is erre gondol: „Szent hely ez az állomás, itt lihegtek a búcsúzó magyarok, néhány évtizeden át, Adytól kezdve. Én is itt lihegtem valamikor. Most nem lihegek, inkább csak fázom. Mikor indul már Keletre ez a vonat?"50 A trianoni határokat visszaállító 1947-es párizsi békekötés szomorú pillanatából visz- szatekintve a magyar szellem 18. század vége óta meg-megújuló integrációs törekvései egyértelmű kudarcnak tűnnek: „A magyar irodalom sorsa a világban tragikus. [...] Nevelésünk nyugati volt, tehetségeink inspirációja a testőrkorszak óta a legnemesebb nyugati szellem volt -de a mű, ez a csodálatos, gazdag magyar irodalom nemcsak nyelvében, hanem szellemében is magányos maradt, nem tudott igazi fénnyel szikrát vetni, mikor a világgal érintkezett. "51 Az egykor csodált Nyugat üressége és közönye a végső ítélet megvonására készteti az elbeszélőt: „Hol az a szellemi vagy morális jogcím, amivel a Nyugat ma megkövetelheti tőlem, a keletitől, hogy hajbókoljak előtte? [...] Menjünk haza Nyugatról, valóságosan és képletesen. Várjuk meg, amíg megint tanítani kezd; [...] Keletiek vagyunk, ráérünk. Miért is tülekedni, bizonygatni, hogy más is volt, nem csak Endre és Szálasi?..."52 Az író, aki gyerekkorának békebeli Magyarországán mindenütt a nyugati értékeket közvetítő közép-európai szellemi tér kisugárzását érezte maga körül, s még a trianoni összeomlást követően is a hanyatló napnyugati kultúra fiának öntudatával kelt útra, hogy a Kelet világának idegenségét fürkéssze, most egyértelműen a magyarság keleti vonásait érzi meghatározónak.53 Az 1947-ben, még Magyarországon publikált Európa elrablásában a szovjet megszállás hatásairól ugyan - okkal, ok nélkül - nem esik szó; a magyarság kultúrgeográfiai helyzete azonban a szerző érzékelése szerint lényegében ettől függetlenül is átértékelődik. A nyugatról érkező, Szent István kora óta meg-megújuló szellemi impulzusok újabb hullámának elmaradása nyomán Magyarország a világ kulturális térképén egyértelműen keletre csúszik, amit a korabeli naplóbejegyzések is sugallnak: „a Rákóczi úton baktatva, ebben a neonfényes, ostrom utáni, ködös balkáni nagyvárosiasságban ridegebbnek éreztem ezt a kietlen telet, mint akármikor a múltban" - állapítja meg nem sokkal hazatérése után. „Buda csak díszlet. Tehetséges, különös karavánszeráj ez, s föltétlenül keleties; átmenet Szarajevó és Bukarest között, néhány szélességi fokkal nyugatabbra; de ugyanaz. "54 48 Uo., 113. 49 Vö. Ady Endre: Ismeretlen Korvin-kódex margójára. In: A. E.: A világosság lobogója alatt. Ady Endre válogatott publicisztikai írásai. Szerk. Ferencz Győző. Budapest, 2012, Nap Kiadó, 121. 50 Márai: I. m., 107. 51 Uo., 124-125. 52 Uo., 103., 106. 53 Márai 1926 tavaszán tett közel-keleti utazásáról beszámoló fiatalkori útirajza: Márai Sándor: Istenek nyomában [1927], Budapest, 2011, Helikon. 54 Márai Sándor: A teljes napló, 1947. Budapest, 2007, Helikon, 25., 26. 100
