Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 1. szám - Sándor Iván: (Meg)érintések – melyik században élünk? –

Idézetek Balassa Péternek 1993-ban a Forrásban a könyvemről megjelent tanulmányából: A kötet hívószavai „nagy fölfedezésekhez jutnak el... kommunikációképtelenség, kis, nyomott, sötét, éjszakai terek, nemesi nemzet és értelmiségi nemzetfelfogás viszálya, szociális érzéketlenség és egymás mellett elbeszélés, idegenkép és idegenképzés..."

„...a történet ma ijesztően rólunk szól, a maga archaikus, meghökkentő modernségében: éjszakánk éppen azért közös, mert közöttünk, magyar és magyar között, nem pedig magyar és idegen között húzódik láthatatlan, megfoghatatlan sötét folyamként. József Attilát parafrazeálva: hamis tanúvá lettünk saját, igaz pőréinknél."

Két évtized elteltével már nem is „láthatatlanul" és „megfoghatatlanul".

Regényírásban a tizenhatodik században járok. Több regényem játszódik a múltban. De nem a történelem, hanem a történelemben élő ember érzés-gondolatvilága, lélekállapota foglalkoztat. A megértéshiány, a feledés, a gyanakvás, a közömbösség mint egyéni-általános, évszázadokon át érvényesülő mentalitás- jegy-halmaz. Meg a visszatérő kelepcék, lejtők, bukások. Leginkább az olyan korszakváltozások idején, amilyen a tizenhatodik század is volt.

Cs. Szabó László Őrzők című esszégyűjteményének egyik fejezetében írja erről a századról: spanyol hadak németalföldi rémuralma, Alva herceg megtorlásai, kivégzések, boszorkányperek, vallásháborúk. „A mérsékeltek tehetetlenül a kétféle gyűlölet fogójába szorultak. Ha protestáns, gyűlöli a templomkopasztó fanatikusokat, s lehetőleg kivándorol, ha meg katolikus, gyűlöli önjelölt védelmezőit, a spanyolokat."

Tízezrek menekülnek délről északra, keletről nyugatra.

Hónapokig tovább olvasok. A fikcióteremtéshez felhasználható, hogy Antwerpenben nyolcezer embert gyilkolnak meg. Leiden ostrománál a bekerítés hónapjaiban hatezren halnak éhen. A wittenbergi egyetemen összecsapnak a különböző tanok hirdetői. Az angol flotta ellen vonuló spanyol hajóhad hullámsírban. Északon a norvégok, a dánok, a svédek harcolnak. Délen terjeszkedik a Török Birodalom. Az újvilágban pusztítják az őslakosokat. Ugyanakkor terjednek a görög nyelvű, latin nyelvű művek fordításai. Az olaszok bemutatják Szophoklész drámáját. A festészet, a bölcselet fénykora, miközben a leideni könyvnyomtató műhely szomszédságában a követ, ahová a kivégzett a fejét hajtja, a ráolvadó vér elszíneződése miatt Kék kőnek nevezik.

De leginkább Shakespeare királydrámái tudósítanak az emberi helyzetről a korszakváltásban. Korábban Dürer, aztán Bosch képei.

Újralapozom Jan Kott először 1957-ben Varsóban megjelent Királyok című Shakespeare-esszéjét. Korunk nézője-olvasója a saját tapasztalatain keresztül olvassa-nézi a királydrámákat, írja, ezért „nem lepi meg a hatalomért vívott harc, meg az, hogy miképpen nyírják ki egymást kölcsönösen a hősök..A mában felfedezhető, hogy „a shakespeare-i világban ellentmondás van a történelem rendje

Melyik századról töprengünk? (1.)

4