Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 4. szám - A kötöttség nem korlát, hanem lehetőség (Dobozi Eszterrel beszélget Ménesi Gábor)
- Néhány évvel később jelent meg Tíz körömmel című kötete, melyben Izsák község lakóinak életformáját, küzdelmeit mutatja be a második világháború utáni évtizedekben, valamint a rendszerváltás időszakában. Mi az, ami közel vitte a műfajhoz, s izgatta a szociográfia lehetőségeiben ?- A szociográfia iránti érdeklődésemet Somlyai Magda szemináriuma keltette föl bennem az egyetem utolsó két évében. A népi írók falukutató mozgalmának tanulmányozása, szociográfiáinak olvasása jelentette számomra az elméleti felkészülést. Bennem mindig élt a nyers valóság iránti kíváncsiság. Csak voltak évek, évtizedek, amikor ez a törekvés nem kerülhetett felszínre. Az 1989-cel kezdődő időszak azonban fölerősítette bennem a vágyat, hogy kilépjek az írószoba és az iskola zárt világából. S ez az egyéni szándék találkozott a Forrás című folyóiratnak a szociográfia iránti írói elköteleződések fölébresztésének igyekezetével. 1993-ban volt egy meghívásos pályázata a lapnak. Ösztöndíjjal támogatták azokat a szerzőket, akik vállalkoztak arra, hogy a rendszerváltás időszaka jelenségeinek valamelyikét, kutatómunkára építve, elmélyültebben föltárják, mint ahogyan azt a napilapok tették. A kárpótlási törvény végrehajtásának viszontagságai engem a pályázattól függetlenül is érdekeltek. Ezért választottam ezt a témát.- Nem szakított azóta sem a műfajjal, hiszen nemrég egy szociográfiai munkákat közlő antológiában olvashattuk Leletmentés című írását, mely, ha jól tudom, egy nagyobb terjedelmű szociográfia részlete.- A Leletmentés jelen pillanatban félbehagyott munka. Mostani életformám, a munkahelyi kötelezettségeim nem engedik meg, hogy folytassam. Ki kellene menni a terepre, ahol több mint húsz évvel ezelőtt gyűjtöttem anyagot a nagykőrösi református tanítóképző hallgatóival és két tanárjukkal együtt. (A vizsgálódás előtti nyári hónapokban pedig a felkészülés részeként szociológiai tanulmányokat olvastam, hogy egészen pontos ismereteim legyenek az adatgyűjtés, adatfeldolgozás módszereiről, s hogy ezeket átadhassam a hallgatóknak is.) Ott kellene töltenem napokat, heteket, hogy utánajárjak, mivé fejlődött a helyzet azon a településen, amelyik már a harmincas évek szociográfiai irodalmában is úgy szerepelt, mint egykéző falu. Mi történt azóta a lelkekben. Nem vagyok türelmetlen. Ha az Úr úgy akarja, hogy ez a téma tovább bontakozzék, és éppen általam, fog adni ehhez időt is.- Láthatjuk, hogy nem előzmények nélküli, de talán mégis meglephette olvasóit, amikor regénynyel állt elő (Túl a rákbarakkon, 2008). Mikor és hogyan jelentkezett önben a széppróza, és kifejezetten a regény iránti késztetés? Az említett mű esetében mi volt a kiindulópont? Kezdettől fogva regényben gondolkodott, vagy a témát találta meg előbb, ami a regényformát hívta elő?- A prózaírás kezdettől fogva foglalkoztatott. Ez azonban egészen másfajta alkotói életformát igényel, mint a versírás. A prózaírás rendszeres és hosszan tartó, hónapokig, akár évekig húzódó erőfeszitéssel együtt járó tevékenység. A próza odaláncol a számítógéphez. Verset mindig tollal vagy ceruzával írok, s azután gépelem be a számítógépbe, ha már letisztult, ha véglegesnek tekintem a szövegét. A prózát viszont egyből a számítógépbe írom. Nem is tudnék másként prózát alkotni ma már, csak számítógéppel. Számítógéppel, ha figyelmesen dolgozunk, nyomdakész, tökéletes munkákat lehet létrehozni, hiszen adott fogalmazás közben a javítás lehetősége. Nemcsak a törlésé, hanem a szerkesztésé is. A szövegrészek ide-oda áthelyezhetők. Kivághatok, beilleszthetők. Mivel tíz ujjal és vakon gépelek, elég gyorsan tudok haladni. Valószínűleg a szövegszerkesztő használatának is szerepe van abban, hogy képes voltam viszonylag rövid idő alatt regények létrehozására. Amíg kézzel írtam, a sok javítgatástól el se tudtam olvasni egyébként is alig olvasható kézírásomat. 17
