Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 4. szám - A kötöttség nem korlát, hanem lehetőség (Dobozi Eszterrel beszélget Ménesi Gábor)
másikban tovább íródik. De lehetnek egymástól egészen távol keletkezett írások között is motivikus, tematikus összefüggések. Úgy gondolom, a kötet így sokkal többet mond, mint egymástól elszigetelt versegyedek egymásutániságával. A kötetegész így a versekből többletjelentéseket hív elő. Az ilyen módon történő kötetszerkesztés valósággal elmejáték volt számomra.- Köteteiben a magyar és az egyetemes irodalomtörténet, illetve a kultúra történetének számos vonatkozása idéződik meg, a Bibliától egészen a huszadik századi alkotók műveiig. Hogyan válik a saját költői világban termékenyen beépíthetővé és továbbgondolhatóvá az említett sokrétű hagyomány?- Ezek a műveltségélmények számomra ugyanúgy a valóság részei, mint a körülöttem levő tárgyak, növények, vagy éppen a közösségek, az emberek, az emberi viszonyok. Van, amikor az olvasmányélmény inspirál írásra. A téma továbbgondolására vagy vitára késztet. Van, amikor írás közben tolulnak fel emléknyomok, szavak, mondatok, gondolatok az olvasmányokból. Ezekről, ha beleíródnak a saját művembe, nem szokásom eltitkolni, hogy nem tőlem származnak. Szoktam jelezni a betűtípus megváltoztatásával, például dőlt betűre váltok, esetleg idézőjelet használok. A mottók hol ellenpontozzák, hol előkészítik az új művet. Sokszor azért választok mottót, mert jelezni kívánom a hagyományokhoz való kapcsolódásomat, a nagy előd iránti tiszteletemet, megbecsülésemet.-A vers születését nyilvánvalóan titok veszi körül, amiről közelebbit az olvasó nem tudhat, talán nem is kell tudnia. Mégis mi az, ami megragadható, elmondható abból a küzdelmes folyamatból, amíg egy vers késszé formálódik?- Valóban nehéz erről beszélni. Weöres Sándor írt A költészet születése címmel doktori disszertációt. Ehhez én csupán annyit fűzhetek hozzá, hogy vannak hosszan készülődő versek. Az előkészületek feszültséggel teljesek, a vers előtti állapot a termékeny nyugtalanság állapota. Hónapokig, esetleg évekig is eltarthat olykor a művek kihordása. Előfordulnak hirtelen kipattanók is. Rám inkább az előbbiek a jellemzőek. Valószínűleg abból is adódik ez, hogy a gondolatfoszlány vagy hangulat sokáig csak a fejemben van meg, az ötlet nem tudja magát kiforrani, mert nincs ehhez megfelelő idő és alkalom. Olykor egy-két szavas feljegyzéseket készítek. Pontokba szedve. (De volt már olyan is, amikor álomban érkezett az ihlet. Vagy álmomból fölriadva: ez az! Ezt kell megírni!) S amikor majd eljön a szabadság, amikor végre zavartalanul írhatok, előveszem ezeket a jegyzeteket, amelyek hasznomra vannak a versek kimunkálásában. Sajnos a zavartalan idők egyre szűkülnek, az okostelefonok korszakában mindenütt utolérnek az utasítások, kérések. A hűvös könyvtárszobába bújva éppúgy, mint a Balaton-parton, a hegyek között. S mindenki azonnali válaszokat követel. Kikapcsolhatnám a készüléket, de nincs értelme, mert akkor oly mértékben megszaporodnának az e-mailek, sms-sek, nem fogadott telefonhívások, hogy akár több napig is eltartana, míg a belőlük épülő kásahegyen átrágnám magam. Ez a kor megölni készül az emberben az alkotót. Pillanatok vannak, percek, amelyek sehogyan sem akarnak összeállni folyamattá. A csak pillanatokban élő ember előbb-utóbb felmorzsolódik, szétesik. Akár alkotó, akár nem. Az intimitás, a meditálás, a befelé figyelés félóráira, óráira mindenkinek szüksége volna. Bár sokan nem is tudnak arról, hogy mi volna az érdekük. Nem ismerték még fel a hiányát, akkor sem, ha ezek a hiányok felőrlik őket. Ki kell dolgozni olyan stratégiát, amellyel átmenthetők az alkotói energiák jobb időkbe. Ki kell küzdeni a zavartalanság óráit, máskülönben belebetegszik, akinek az alkotás lételeme. A mű ugyanis megköveteli magának a helyet a világban. Fel-feltör búvópatakszerűen akkor is, ha elnyomjuk. Ezt a küzdelmet látom zeneművész kollégáimon is. 15
