Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 3. szám - Vasy Géza: Rejtett vízjel
és kritikus tudósként nemigen szólalhatott volna meg, bár igen tájékozott és elméletileg is művelt ember volt. Vonzódott a szocializmus eszméihez, s ez fogékonnyá tette a költő hasonló gondolatokat kifejező verseire. Halász Gábor és Szerb Antal irodalomszemléletét elsősorban az akkor nagy hatású szellemtörténet formálta, a marxizmustól ők idegenkedtek. Halász Gábor számára a felvilágosodás és a racionalizmus a meghatározó szellemi érték, s a maga életidejének költészetéről meglehetősen rossz véleménye volt. O inkább tudós alkat. Hozzá képest Szerb Antal a közönséghez fordulva írt, miként ezt máig népszerű irodalomtörténetei tanúsítják. Az ő racionalizmusába beleférnek a „csodák" is, ám a harmincas években a hétköznapok, a háború közeledése rezignálttá teszik. Érdemes megemlíteni, hogy mindhárman a Nyugat, majd a Magyar Csillag szerzői voltak, s ebben az utóbbi fórumban a zsidótörvények ellenére Bálint György a frontra indulásáig, Halász és Szerb az 1944. márciusi német megszállásig, azaz a lap megszűnéséig folyamatosan megjelent. Véleményem szerint József Attila fogadtatásának kezdettől fogva két szála létezik. Az egyik a kritikákban, szakmai véleményekben kezdett megmutatkozni, a másik pedig életrajzi tényekben, politikai jellegű véleményekben követhető nyomon a Horger Antal-ügytől a Flóra-szerelemig és tovább. Az említett szerzők írásai az első csoportba tartoznak, tehát a lényegről kívánnak szólni, bár nem mellőzhetik például a betegség, az öngyilkosság kérdéskörét. Most arra van mód, hogy a három József Attila-kép néhány jellegzetességét felvázoljam. Az egyperces kritika Bálint György a Pesti Naplóban írt, rögtön megjelenése után, a Külvárosi éj című kötetről (1932. október 30.). Nem a kritikát készítette el egyetlen perc alatt, hanem annak az elolvasása tart rövid ideig. Tömörsége példaértékű, tanítani kellene, hogy miként lehet minden egyes mondatot tartalmassá tenni, és sokat mondani körülbelül 1800 karakterrel. Mindössze 17 mondat, az egyikben tízsornyi versidézet, éppen a költő egyik legkedvesebb művéből, a Holt vidékből. A kötetben egyébként mindössze éppen 17 vers található, ám ez a költő első érett könyve, a szakmai beérkezésé. Bálint György állításai közül a legfontosabbak: tartalmi gazdagság, tömörség, hibátlan kompozíció, kidolgozott, változatos formanyelv, plasztikus szimbólumok, „egy kiforrott művész nyugalma", „komoly rezignáltság", „kopár téli tájak szomorúsága". „Ezek azok a versek, amelyeket sokszor olvas el az ember és végül azon veszi észre magát, hogy kívülről tudja az egyes strófákat." A kötetről még tízen írtak, ki lelkesen, ki elutasítóan, ki fanyalogva, ki reménykedve. Az egyik a szocializmus igazi költőjeként dicsérte, a másik azt bizonygatta, hogy a proletariátus jelenleg nem vállalhatja a magáénak ezeket a verseket. Fenntartásait hangoztatta Illyés Gyula, Németh Andor, Németh László is. A hódmezővásárhelyi Pákozdy Ferenc viszont ezt írta a helyi újságban: „Milyen dicsőség, hogy a Külvárosi éj-f magyarul írta József Attila." Néhány évvel később pedig Márai Sándor nyilatkozott így: „Van egy verse - a Külvárosi éj - mely múlhatatlanul hozzátartozik ehhez a magyar lírához, mint a Szeptember végén, a Vén cigány vagy az Oszikék." A kortársak közül tehát Bálint György írta a legpontosabb ismertetést erről a könyvről. Medvetánc Ez a kötet méltó válogatása József Attila addigi munkásságának. Az adott terjedelmet nyilván mindenki kicsit másként használta volna fel, de ez a költő önarcképe 1934-ben, s bizony az is elgondolkoztató lehet, hogy ő miért volt olyan bőkezű a fiatalkori versek kapcsán. A 79 verset tartalmazó kötetről, amely végül Kosztolányi Dezsőnek köszönhetően meghozta legalább a Baumgarten-kisdíjat, Bálint György és Halász Gábor is írt. 100
