Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 1. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

kitüntetésszámba ment. A ceremónia, vagyis a lánykikérés és az esketés után szintén büszkén feszítettem az új pár mögött.

Jani nagybátyám háza kis tanyának számított a többi tanya között. Egy nagy szoba, mellette egy viszonylag nagy konyha volt a lakótér, mellette a kamra s azon túl az istálló és az ólak. A mulatság a szoba-konyhában zajlott, ahonnan kihordtak minden felesleges holmit, de így is nagy volt a zsúfoltság. A szoba két nagy ágyából az egyik bevetve maradt a sarokban, más oldalakon hosszú asztalsor és székek, padok, s mellettük a vendégsereg, a sarki fő helyen az ifjú pár, az örömszülők és a násznagy. A konyha felőli sarokban, a búbos kemence mellett volt a cigánybanda helye. Ebédre sok finomságot hordtak fel a koszorúslányok, a vőfély minden fogás előtt mondta a mondókáját. A legtöbbször birkapörkölt volt a fő szám, ami az udvaron, bográcsban főtt. A kamrában volt csapra ütve a boroshordó, a férfinép és a legények leginkább ott kóvályogtak. De itt voltak a tortás-süteményes tálak is. Az volt a szokás, hogy minden család hozott egy tál tortát, amit a lakoma végén szolgáltak fel. Mindenki megkapta a magáét, s megkezdődött a kínálgatás. A szomszédok kicserélték egymás szeleteit, s így mindenki többféle tortaszelethez jutott. Ezt különösen mi, gyerekek élveztük. Mindig volt, aki diós és mákos, grillezett tornyokat hozott, s azok darabkáiért mi külön versenyt vívtunk.

Amikor mindenki torkig volt már a sültekkel, tortákkal, az asszonyok és a koszorúslányok leszedték a terítékeket, s a fehér abroszos asztalok mellett csak a fekete ruhás, fehér inges idősebbek maradtak, megkezdődött az igazi mulatás. A borosüvegek sűrűn cserélődtek, a cigányok húzták, s megkezdődött a tánc is. Amikor táncszünet volt, jöttek a „hallgatók", vagyis az énekszó és a nótázás. Anyám engem mindig fölkért táncolni, botladoztam persze, de később, ami táncot tudtam, azt ott tanultam. Gyorsan röpült az idő, beesteledett, s mi, gyerekek persze a magunk módján múlattuk az időt, zömmel az udvaron futkároztunk, cimboráskodtunk. Én egyszer azon kaptam magam, hogy egy korombeli szentimrei fruska csapódott mellém. Futkostunk, csintalankodtunk, s a magunk módján biztos beszélgettünk is. Azt hiszem, Marinak hívták - abban az időben nekem minden lány Mari volt. O volt a kezdeményező, s egyszer csak azt vettük észre, hogy a bent hagyott ágyban fekszünk a dunna és a takaró alatt, és vadul öleljük-szorítjuk egymást. Megmutattuk egymásnak, mink is van, s akkor csókoltam először, vagyis puszilkodtam, mert a kis Mari nagyon ügyesen csókolt és puszilt. Jól összenyaldostuk egymást... Hát lehet ezt elfelejteni? Később még két lakodalmat megéltünk a Jónás-tanyán, de azokból alig emlékszem valamire.

Ekkoriban, az ötvenes évek elején, kezdtem önállóan eljárni otthonról, anyám is engedte, sőt örült neki. Bízott bennem, s mivel sem nagyanyámék, sem anyám nem tartott és ápolt Akasztón semmi rokonságot (s így én sem ismertem többedrangú rokonságomat, sem az idősebbeket, sem a saját korosztályomat), egyedül a kuliéri tanyás testvéreket szerették, s szerettem én is. Pedig később kiderült, nemcsak Pusztai Dodi volt osztálytársam, hanem például egy Újvári Magda nevezetű leányka is. (Két Újvári nevű família is volt a faluban, mint ahogy két Jónás família is, de nekünk csak az egyik volt rokonunk.)

32