Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
Kiss Benedek Élettöredékek Apám látogatásai, nyaraltatásai Úgy emlékszem, apám öt-hét éves korom körül, a negyvenes-ötvenes évek fordulója körül kezdett hozzánk járni Akasztóra, bennünket látogatni. Volt már motorbiciklije, s azzal jött, méghozzá a szemközti szomszédunkhoz, Turu András bácsiékhoz. Gyakran jártam át hozzájuk én is, nagyon szerettem őket, s ők is engem. Bandi bácsi magas, csontos ember volt, s mindig volt lova. Egy. Azzal művelte gazdaságát (leginkább a szőlőt, mert a csengődi határban jó darab szőlője volt, méghozzá olaszrizling, ami akkor még nálunk ritkaságszámba ment, s nagyon büszke volt rá). Kicsit lócsiszárkodott is, mert szinte évente más lova volt - megvett egy szemrevalót, de lestrapáltat a vásárban olcsón, s följavította, kigömbölyítette (értett hozzá), s jó áron eladta, majd újból vett egy gebét, s azzal ugyanaz történt. Felesége, Juliska néni nagy szelet zsíros kenyereket adott, majd letört a kezem alatta, s szép dalokat énekelt nekem, később tudtam meg, hogy zömmel erdélyi dalok voltak, vagyis valószínű, hogy Erdélyből került hozzánk, amit a neve is megerősít: Országh Juliannának hívták, s ilyen név az egész nagyfaluban nem volt több. Bandi bácsi persze már kiskoromban lóra ültetett, s ő meg citerázni és (kicsit) hegedülni is tudott, s gyakran, később is hallgattam színes muzsikáját. Aztán meg később nagymama hozzájuk küldött át kukoricát darálni, mert modern darálójuk is volt. Én öt-hat éves lehettem, amikortól emlékszem apámra. Addig természetesen fogtam föl a dolgot, hogy csak anyám van, olyan volt számomra szinte, mint egy természeti törvény. Persze otthon hallottam eleget róla (általában rosszat), de mivel testi valójában nem volt köztünk, egészen addig, míg látogatni nem kezdett bennünket, furcsán viszonyultam hozzá. Mikor megérkezett Bandi bácsiékhoz, átküldött értünk, s erről vannak róla az első emlékeim. De legélesebben mégsem erre, hanem egy különös találkozásunkra emlékszem. Akkor vonattal jött Csengődre, ami hat kilométerre volt tőlünk, s az volt a legközelebbi vasútállomás hozzánk. Odakéretett bennünket egy vasárnap, s mi át is gyalogoltunk az öcsémmel. Mire az állomásra értünk, a vonat már elment, s apánk is sehol. Úgy látszik, elkerültük egymást, gondoltam, s ha már így van, azt ajánlottam, menjünk be a templomba, most van éppen a szentmise, amit Akasztón el kellett 20
