Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 2. szám - „A hazám Magyarország, de az otthonom Ausztriában van” (Komáromi Lászlóval, az Austrian Airlines nyugalmazott kapitányával Kriskó János beszélget)

a repülést is természetesen. Táborokba jártunk, már régen egyedül repültünk, egyre többet tudtam a repülésről. Kineveztek rajparancsnoknak is, tényleg tehetséges repülő voltam. Valamikor augusztus végén egyszer csak megjelent a repülőtéren a politikai tiszt egy listával: elvtársak, örüljenek, a következők mennek ki a Szovjetunióba vadászpilótakiképzésre: és többek mellett felolvasta a Komáromi nevet is. Én kapásból azt válaszoltam neki, hogy nem akarok kimenni. Ebből még nagyobb botrány lett, mint a Lomonoszov Egyetemből, mondván, hogy noha magasra jutottam a képességeimnek köszönhetően, de hálátlanul visszaélek a népköztársaság bizalmával, ami lehetőséget adott nekem a tanulásra és még repülni is megtanulhattam. Nem is beszélve arról, hogy a jelentkezésnél kifejezetten megkérdezték, akarok-e vadászpilóta lenni, és akkor igennel válaszoltam. Hogy megígértem, most meg kéretem magam.

Borbás Paja, az oktatóm azt tanácsolta, mondjak igent, ki tudja, hogyan alakulnak a dolgok addig, amíg ténylegesen is ki kéne utazni a kiképzésre, de már nem tudtam megbékíteni a hivatalosságokat, azonnal letiltottak a repülésről. A többiek elmentek a vadászpilóta-kiképzésre, én meg elkezdtem szeptembertől a műegyetemet. Tisztában voltam vele, hogy a hazai repülős karrieremnek ezzel valószínűleg befellegzett.

Az egyetemen szoros barátságba kerültem két fiúval: Anda Miskával és Galambos Gabival. Miska most Uj-Zélandon, Gabi pedig Svájcban, Zürichben él. Az egyetemen is jó tanuló voltam, talán nem tűnök dicsekvőnek, ha azt mondom: kiváló, éppúgy, mint az itthoni összes iskolámban.

Az egyetemen az egyik vizsgánkon a faipari és a textilipari gépek voltak a téma. Tételt a csinos, Trudi nevű titkárnőtől kellett húznunk. Én a textilt még jobban utáltam, mint a faipart, megkértem ezt a kedves kis hölgyet, el tudná-e intézni, hogy ne textiles tételt húzzak. Hogy, hogy nem, de el tudta intézni, faipari tételt húztam. Trudi később kis híján a menyasszonyom lett, ő volt az első komoly kapcsolatom.

Az egyetemen párhuzamosan katonai kiképzést is kaptunk, úgy számoltak velünk, mint leendő tartalékos tisztekkel. Hét közben mindig volt pár óra elmélet, nyaranként meg egy hathetes tábor Tatán, a páncélos alakulatnál. Nagy kaland volt, sátorban aludtunk, tényleg emlékeztetett a katonaságra. Valahogy itt is kiszemeltek rajparancsnoknak, pedig lelkem rajta, hogy semmit nem tettem érte. Anda Miska meg Galambos Gabi a beosztottjaim voltak, kicsit meg is fegyelmeztem őket, de természetesen csak szórakozásból. Volt ott néhány gyorstalpalón végzett tiszt, velük volt olykor konfliktusunk, de az egész katonásdi inkább jó szórakozás volt.

Említettem, hogy a hálátlanságom miatt eltiltottak a repüléstől. Egy bő fél év múlva, a következő év tavaszán az oktatóm, Borbás Paja visszacsempészett a repülők közé azzal az igen átlátszó ürüggyel, hogy szükségük van egy társadalmi státusú oktatóra. Ez lettem én. A legfőbb indok az volt, hogy hajlandó vagyok ingyen oktatni, a cég pénzt spórol meg velem, nem is beszélve arról, hogy jó pilóta vagyok. Nagy nehezen megengedték aztán, hogy újra repülhessek. Akkor már igazi pilóta voltam, bár még kevés repült órával. Azon a nyáron aztán alaposan megnöveltem ezt a számot. Érdekes, hogy már tizenkilenc éves koromban oktató lettem motoros gépen. Ez szokatlanul korai életkornak számított, Nyugaton huszonegy év alatt szóba se kerülhetett ilyesmi. Nem voltam valami nagyon tapasztalt oktató, de annál lelkesebb. Az egyetemet természetesen rendes ütemben végeztem a repülés és az oktatás mellett.- Diákvezető voltál az egyetemen is?- Ott nem. Nagy kört húztam a politikusok körül, a körön belül én nem akartam semmit elérni, nem akartam még kapcsolatokat sem. Volt elég dolgom. Tanultam a vizsgáimra, repültem, amennyit csak lehetett, találkozgattam Trudival, el voltam foglalva rendesen.

68