Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 12. szám - Smid Bernadett: Eleven emlékek (Kothencz Kelemen szerk.: Határjelek és hagyásfák)
található településtörténeti és vallási néprajzi kötet, a különböző témákat pedig a székelység nagyfokú önszervező és önigazgató hagyománya fogja össze. Az intenzív kutatás során valahogy többször úgy alakult, hogy egy aprónak, „mellékterméknek" gondolt témából egy önálló kötet született, ahogy például a templom jobbágya esetében is történt. Könyveinek utószavaiban pedig beavatja az olvasót a téma kutatásának személyes történetébe, saját kutatói világába. Az utóbbi években megjelenő munkák mögött az eddig feltáratlan, újszerű forrásokat lelkesen közreadó és értelmező kutató áll, ez az ünnepelt szakmai tevékenységének a számtalan eddig megemlített erénye mellett egy újabb. A tisztelgő kötetben több szerző követte ezt az üdítő gyakorlatot. S. Lackovits Emőke a székelység írásbeli kultúrájának egy ismeretlen darabját mutatja be: a Könczey család levéltárából előkerült, XIX. századi esztelneki udvarház látogatási naplóját elemzi. A forrás csupán két évet ölel fel, mégis rávilágít a család kapcsolatrendszerének jellemzőire, motivációira; a nevekből, a látogatás gyakoriságából az aktív kapcsolattartás mélystruktúráját ismerhetjük meg. Filep Antal Cs. Sebestyén Károlyról és kutatói örökségéről, szemléletéről szóló tanulmányában a szerző személyes emlékei, alapossága teszik lehetővé, hogy tanulságos szakmai tudománytörténeti adatokkal gazdagodjon a néprajz. Mód László szintén olyan témához és forráscsoporthoz nyúlt, amelyek vizsgálata szűk értelemben véve nem rendelkezik előzményekkel: ünnepi tanulmányában a XX. századi hegyközségekhez kapcsolódó dokumentumokkal foglalkozik. Arra vállalkozik, hogy a birtokos közösség által alkalmazott csőszök tevékenysége során keletkezett iratokban, jegyzőkönyvekben rögzített megtörtént esetek segítségével adjon bepillantást a szőlőőrzés gyakorlatába és a hozzá kapcsolódó konfliktusos esetekbe. A sort pedig folytathatjuk néhány példával. Kocsis Gyula a tőle megszokott, fegyelmezett forrás közeli szemlélettel elemzi az úrbéri perek adatait, és a parasztság polgári földtulajdonhoz jutásának folyamatát. Szakái Aurél kiskunhalasi szégyenkő- és pellengértörténetével, a megszégyenítés módozatainak változásával foglalkozik tanulmányában. A kötetben a vasúti utazáshoz kapcsolódó, megtűrt szokás történetéhez szolgáltat adatokat a MÁV központi irattárát használó Máté György. Bárth M. János székelyföldi névföldrajzi térképlapok adatait elemzi, különös tekintettel a személynevek jelenlétére. Lakatos Andor pedig olyan témára és forráscsoportra hívja fel a figyelmet, amely országos szintű adatgyűjtést tartalmaz egy olyan korszakról, amelyből eleve kevés adattal rendelkezünk a vallásosság témáját tekintve. A településtörténet mellett Bárth János kitüntetett figyelmet szentelt szeretett témájának, a néphitnek, népi vallásosságnak. Ha áttekintjük korábbi publikációit, láthatjuk, hogy számára a táj életéhez szervesen hozzátartozik a vallásosság. Az idők során az illancsi tanyák népének búcsújárásától a hétköznapi életet átható vallásosság bemutatásának igényéig jut el. Miután a hegyi tanyákról több átfogó írása jelent meg a kilencvenes évektől fogva, a Jézus dicsértessék cimű monografikus igényű kötetben, 2006-ban egyetlen település, Székelyvarság vallási népéletét dolgozta fel. Irt a vajdasági magyarság búcsújáró hagyományairól, foglalkozott a csíksomlyói búcsújárás történeti néprajzával is, A vigasztaló Napbaöltözött Asszony című írása 2000-ben jelent meg. A kilencvenes évek közös Somlyói élményeire emlékezve született meg Mohay Tamás Bárth Jánost köszöntő tanulmánya, aki az ünnepelt által kutatott csíkszentgyörgyiek-bánkfalviak csíksomlyói búcsújárásáról számol be. Az 1992-ben tapasztalt események, a keresztalja akkori forgatókönyve elevenedik meg a sorok mögött. A kötetben külön helyet kaptak azok a tanulmányok, amelyek a hitélet és mentalitás témakörében születtek. Bárth Dániel írása egy olyan témát dolgoz fel, amely a népi kultúra kora újkori, európai reformjának egy valamivel későbbi magyar párhuzamát állítja elénk, a szerző a kalocsai ifjúság templomi fegyelmezésének 1778-as rendszabályozását mutatja be. Szintén egy történeti töréspontot regisztrált Gyöngyössy Orsolya, amikor a harangozói tisztség betöltésének rendjében beállt változást ragadja meg egy csongrád-külvárosi példa segítségével. Ugyanennek a korszaknak, a XIX. század végének, XX. század elejének új, polgári mintára szervezett vallásos társulatairól számol be Kunszentmárton példáján Barna Gábor. A tanyavilág vallási életének vizsgálata, a kápolnák története rajzolódik ki Schill Tamás írásából, aki levéltári adatok, valamint a Kalocsai Kollégium évkönyveinek adatai alapján dolgozta fel a témát. Limbacher Gábor a Balassák kékkői kegyhelyének teljes történetét igyekezett megragadni a barokk ájtatossági formáktól egészen napjaink kapitalista vallási megnyilvánulásaiig. Pastyik László figyelmét egy kegyhely kialakulásának kezdete ragadta meg, aki a ponyvakiadványokkal előmozdított Mária-kultuszról számol be Töröktopolya kapcsán, ezzel a vallási néprajzi kutatás eddig némiképp elhanyagolt irányát nyitja meg. Lukács László Szent Vendel tiszteletének adatait gyűjtötte össze a székesfehérvári egyházmegyéből. A kötet nemcsak a kutató, hanem a nagyhatású oktató munkáját is bőséggel reprezentálja, a szövegek között tíz tanítvány teszi tiszteletét az ünnepelt előtt. A kötet szerzői közül Bárth János tulajdonképpen a kutatói pályája elejétől fogva Budapesten oktató Báli Jánost is ide sorolja, akit egy féléven keresztül tanított 1993-ban, amikor Voigt Vilmos felkérte, hogy tartson egy történeti-néprajzi szakkollégiumot az ELTE egykori, Piarista közi épületében. A Szegeden eltöltött termékeny oktatói évek alatt lett mestere Simon Andrásnak, aki a kötetben a homoki szőlő- és gyümölcstermesztésről ad közre egy esettanulmány111
