Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 11. szám - A 80 ÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Gálfalvi György: „Merre tart e rongy világ?”
Vaságyból, gondokból bőven kijutott Buda Ferencnek. Önéletrajzi vallomásában írja: „Életem kezdetén különféle pince-albérletekben laktunk. Anyám szavaiból tudom, hogy járni is így tanultam meg: pincelépcsőn, felfelé kapaszkodva." Az a pince nagyon mélynek bizonyult: Buda Ferencnek sokáig kellett konokul kapaszkodnia, amíg egyenesbe ért, s vándorlásai után Bács-Kiskun megyében, a Forrás szerkesztőségében otthonra és viszonylagos biztonságra talált. Elmondom itt azt is, mert nem lényegtelen: apjának hat gyermek szólítja, nekik is otthont kellett teremteni. Egykor, huszonévesen, Roham című versében, hangzatos fogadkozás nélkül, de a veszélyeket higgadtan megsuhintva így vallott arról, hogyan szándékozik élni: Jó lelkiismerettel és elkészült elmével állok ide, fegyvertelen. Meg nem puhultam, meg sem lágyultam, alku ma sincs. Szakadék életünk örökös küzdelem az örömért, maradék ifjúságunkért. Konok hit nélkül nem megy. Nélkülünk ki hajtaná végre a virradatot? Több mint fél évszázaddal e sorok olvasása után, korántsem elfogulatlanul, legjobb lelkiismeretem szerint alapos tárgyismerettel tanúskodásra jelentkezem: Buda Ferenc, az ember és a költő, a költő és az ember hű maradt fiatalkori eszményeihez, vállalt, de tételesen még verseiben is ritkán hangoztatott elveihez. Mi, olvasói és barátai, akik pályáját követtük, csodálattal és elégtétellel tapasztalhattuk, hogy az ő esetében az élet és a mű valóban életmű, elválaszthatatlanul összetartozik, szimbiózisban él egymással. Az utóbbi évtizedekben, amióta szabadabban mozoghatunk, gyakrabban találkozunk, arra is alkalom adódott, hogy különböző fórumokon és egyletekben, éles helyzetekben, tétre menő viták tűzkeresztségében figyeljem Buda Ferencet, aki ezekben az ütközetekben nem látványosan, dörgedelmes tirádákkal, hanem alkatából adódóan szűkszavúan, visszafogottan, olykor csak szinte észrevehetetlen gesztusokkal, szemvillanással vagy mimikával, ellenlábasainál meggyőzőbben érvelt véleménye mellett, és éppen ezzel hallgattatta el a csahosokat. Van olyan hangulatom, amelyben késztetést érzek, hogy le-levegyem a polcról Buda Ferenc régebbi köteteit, de ugyanazzal a feszült figyelemmel olvasom az új Buda Ferenc-verseket is, mint azokban a lázas hatvanas években. Ezek az évek nem lázasak, ez az évezred számomra idegen, ismerkedni ismerkedek, de megbarátkozni nem tudok vele. Buda Ferenc versei szikárabbak, fanyarabbak lettek az idők során, de éppen szikárságukban emlékezetesek, mert tudni vélem, mi kopott le róluk. Csakúgy, mint fél évszázaddal 127
