Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Sümegi György: Katona József-arcmások: évfordulók között és után

a hazai írók szeretete, személyük és a műveik iránt érzett rajongása, alkotói elkötelezettsége hívta életre arcmásegyüttesük szeretetteljes megelevenítését. Visszahajol az 1856-os Magyar írók Arcképcsarnokához (rajz: Barabás, kőre rajzolta: Rohn), mintegy előképéül választja. Kedves íróit azonban egy választékosán megjelenített, vonzó természeti környezetbe, elképzelt Árkádiájába helyezi.

E mű (a mai ismereteink szerint) záróköve, utolsó eleme a Katona-ikonográfiának. Bizonyosan így lesz ez mindaddig, amíg valamely művének a kiadása, színpadra állítása vagy éppen egy következő évfordulója nem hoz elő újabb és újabb próbálkozásokat arcmása megfogalmazására, Katona József figurájának 21. századi újraalkotására. Addig is érdemes újra és újra végiggondolni Kosztolányi Dezsőnek a Katona halála századik évfordulóján, 1930-ban leírt, komor, de méltó összefoglalóját: „Katona József két csodát hagyott hátra. Az egyik csoda az élete. /.../ Karakán magyar, kissé borús, kissé vastag. Nem igen tetszik a nőknek. /.../ Csak polgári erényeit becsülik. A másik csoda, a nagyobb: a munkája. /.../ Amulva szemléljük a két csodát, melyet elénk tár: az élete tragédiáját s a tragédiája életét. Nálunk nem terem kő és márvány. Házainkat ezeknek híján fából, vályogból, téglából ragasztották össze. A kecskeméti drámaíró sziklákból épített valami szilárdat, keményet, komoran-örökké- valót. Rokontalanul szökell az égnek a homokon, a buckákon ez a pompás építmény, oly rokontalanul, amint ő élte le ott földi pályáját. Ezen a sík földön ma is ez a magasság: tragédia. "84

84 Kosztolányi Dezső: Katona józsef- 1830-1930 - Uj Idők, 1930. ápr. 13. XXXVI. évf. 16. sz. 464-465.

96