Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Beke József: Tiszteletkörök a Bánk bán körül

írástudó bele akart szólni a nyelv ügyeibe: vagy harcosan védve a régit és elutasítva minden újdonságok vagy mindenáron új szavakat gyártva és harcosan ostorozva a maradiakat.

Katona sajátságos, mondhatni egyéni helyesírásának csak két jellegzetességére hívom föl itt a figyelmet. Elsőként az egy szó sajátos írásmódjára: egyj, ez őnála igen gyakori, és az ilyen képzett alakokban is megjelenik: egyjetlen; egyjik, egyjüvé. Orosz László a dráma kritikai kiadásában jogosan feltételezi, hogy Katona „ezzel a szóalakkal archaizálni akart" (Orosz 1983. 389.). Hogy miért éppen ezzel a szó végére következetesen odaírott j betűvel? Saját föltételezésemmel megpróbálom indokolni. Katona helyesen tudta és érezte, hogy ennek a szónak a végén nem olyan gy hangot ejtünk, mint például itt: megy vagy fagy, hanem nyomatékosabbat (nyelvtanilag: hosszabbat), olyat, mint a meggy szó végén. Ezt a különbséget éreztette a szóvégi ;'-vel, éppen úgy, mint ahogy írásunkban ma is j-vel jelöljük a felszólító módú alakot: hagyjl, aminek a gy-je a szabályos kiejtésben ugyanolyan nyomatékos, mint a meggy és az egy esetében is. Katona más nyelvi helyzetekben is a kiejtés szerint írt: a lesz szó a drámában 79-szer leszsz alakban szerepel, ugyanígy írta a tekénteszsz szót is.

A dráma helyesírásának másik sajátsága a nagy kezdőbetűs szavak bőséges előfordulása. Orosz László megállapítja: nagy kezdőbetűvel találjuk például a személyre vonatkozó főneveket: Szülők, Sógorom, Király, továbbá az elvont fogalmakat jelölő szavakat: Szabadság, Remény, Igazság és egyéb szavakat is: Síp, Hárfa (Orosz 1983. 391.). A Bánk bán szavainak szótárba rendezése közben természetesen egyenként végig kellett vizsgálnom az összes nagy kezdőbetűs szót is. Ennek eredményeképpen rájöttem, hogy vannak köztük olyanok is, amelyek egyáltalán nem véletlenül állnak nagy kezdőbetűvel. Az alább tárgyalt esetekben azt láthatjuk, hogy Katona a nagy kezdőbetűt teljesen egyéni módon és tudatosan használja művében: fontos kifejező, kiemelő szereppel ruházza fel. Mivel nem érzi valamely erre vonatkozó helyesírási szabályozás korlátáit, megteheti, hogy a kis és nagy kezdőbetűt is egyéni stiláris eszközei közé sorolja. Természetes, hogy a drámaíró Katona - aki előzőleg fordítóként, színészként, sőt rendezőként is megismerte a színpadot és a korabeli színjátszást — képzeletében százszor átgondolta, lelki szemei előtt lejátszotta műveit. És azt is tudta, hogy amit papírra vet, azt fogják majd a színpadon megeleveníteni, ezért az írás minden létező eszközét fel akarta használni a pontos közlés céljára. Mészöly Dezső írta egyik tanulmányában: „A különféle írásjelekkel való élés majdnem annyira jellemzi a költőt, mint a szókincse." (Mészöly 1972. 127.). Katona is arra törekedett, hogy a leírt „holt" szöveg a lehető legtöbb információt tartalmazza az azt majdan „megelevenítő" előadók számára. Ezért a színi utasítások meg a szokásos írásjelek (kettőspont, felkiáltójel, kérdőjel, gondolatjel, kiemelt szedés) mellett még a szavak kezdőbetűjének írásmódjával is közölni akart valamit. Nézzük csak ebben az idézetben a két nagy kezdőbetűs szót [én húzom alá, B. J.]:

Gertrudis: (széjjel néz, 's valami Nagyon láttatik gondolkozni)

„Az egy Halál -"

58