Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Fried István: „Nemzeti” dráma(?) – hatékony(?) intrikussal (Újraolvasva a Bánk bánt)

előadások elidegenítésével, s egy korszerűbb felfogás érvényesítésével, amelynek során nem az ún. homályos helyek értelmezésére történt kísérlet, hiszen jobban, kevésbé jól minden rendező küszködött egy a XIX. századi színházból eredeztethető dramaturgia időszerűsítésével, hanem szakítva az előadásokhoz nemigen illő antikváriusi szemlélettel, Bánk XIX. század eleji időszerűségét a jelen időszerűségével igyekezett úgy fölcserélni, hogy a régebbi típusú színmű/ színház eszmény sem maradt érintetlen. S bár a Katona-kutatások a leginkább a befejezetlenül maradt Arany-tanulmány nyomán haladtak, nem lehet nem kihallani a tanulmányok többségéből, hogy az igazolás, a mentegetés szándéka is vezeti az értekezőket. S viszonylag csekély anyagot mozgattak meg annak érdekében, hogy földerítsék, Katona József nem ugorhatta át saját árnyékát, nem szakíthatott sem a magyar előadásokban meghonosodott konvenciókkal, melyeket a gyakorlatban amatőr színészként és fordítóként maga is kipróbált, és nem fordulhatott kizárólag a világirodalmi remekművekhez (Shakespeare- hez, Schillerhez, Lessinghez), mivel az akkori magyar színház és dramaturgia helyzetében ez a semmibe való ugrással végződhetett volna. Kazinczy egy sikeres német színigazgató/színész Hamletjét fordította: ha Katona valóban ismerte, akkor nem Shakespeare színművét, hanem annak erősen átírt változatát (nem tudott angolul, a Schlegel-Tieck-féle Shakespeare-t nem ismerte, erre semmilyen nyom nincs). Ilyen módon nemcsak az első változat Petur- kiszólásai (Ördög és pokol), hanem a szinte végig érvényesülő érzékenyjátéki hagyomány jelzi Katona tájékozódását. Egyetlen példa Izidoráé: „A magányosságnak édes / ölébe ' voltam én nevelve, ott / tanúltam esmerni egy jobb világot", majd csalódással hazatérve: „Ott' / fogok talán én megnyugodni, vagy / könnyezni elfelejteni." Bármely érzékeny regényben helyet kapna mindegyik idézetünk. Az ötödik felvonás teljes egészében a könnyek, az elérzékenyülés jegyében játszódik le, s a befejezés színpadi tablója a családi drámák (Familienstück) zárását idézi (például Kotzebue-éit). A színi utasításokból a kor színjátszása is rekonstruálható volna, a szobor gyanánt állástól a merev nézésig, a könnyes beszédig, mely a király és Bánk megszólalásait a lovagdrámáktól másfelé vonja el. Két idézet, az egyikben a király szól: „Utálatos beszédek! lopjatok / csak a szememből minden könnyeket/ ki, mellyek olly édesen törlik a / fájdalmamat szivemből el. (...) ennyit érdemeltem én, / hogy győzedelmes jöttöm’ ünnepén, / romlásodat könnyeznem sem lehet." Az érzékenység irodalmában olyannyiszor felbukkanó vegyes érzelmek, itt a könny édesen törli el a fájdalmat, jelzik a tájékozódást, mely nem egészen azonos az első négy felvonáséval. Bánk pedig: „hol a könny, a melly ennyi kárt t feltudna olvasztani? Szaggassatok / homloktokon sebeket, s vért sírjatok; (...) Gyermek! te is sírsz?" Itt viszont mintha a korábbi drámai tónus ékelődne be az érzékenyjeleneti megszólalásba. Lehet-e kiengesztelődés a két szembeállított fél között? A király és Bánk széttartó fájdalma tudatosíthatja-e a közös veszteséget? Vajon a magánéleti vonatkozás meg a hazafiúi („nemzeti") elkötelezettség egyensúlyba jut-e? Megtörténik-e a megtisztulás (katharsis)? Kié? A szereplőké? A nézőké/olvasóké? Ha összehasonlítjuk a cseh és a horvát nemzeti operák szövegével, a Libuse zárójelenetének Prága és a cseh dicsőséget kizengő szózatával, Ivan Zajc dalművének, a magyarra is lefordí34