Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Fried István: „Nemzeti” dráma(?) – hatékony(?) intrikussal (Újraolvasva a Bánk bánt)

színházi és olvasmánytapasztalatait, úgy lép be a kortárs drámai viszonylatok közé, hogy egyszerre vállalja és továbbírja, hasonló elgondoláshoz alkalmazkodva, ám módosítva, megszólaltatja a dráma alakjai révén a „nemzeti"-vel jellemezhető nézeteket. Már az első változatban is érzékelhető a távolság az egyes szereplők között, s ez részben valóban a származásra utal (ugyanakkor Simonnak, Mikhálnak spanyol vonatkozásai nem alkotják akadályát annak, hogy a „nemzeti"-magyar szereplőkkel azonos táborba kerüljenek, nem is szólva majd Melindáról, akinek származása és érzelmei, „idegensége" és vállalt hovatartozása nem ellentétként artikulálódnak; a megcsúfolt naivitás és ártatlanság képviselőjeként Kotzebue-drámák hasonló szereplőivel rokonul, míg a Bánk bánban ellentétek ütközési pontján jelölődik ki helye, egyben az udvari és nem udvari erkölcsök, erkölcsfelfogások kereszteződésére veti sorsa!), de nem tekinthetünk el a társadalomszociológiai eltéréstől sem, mely részben egybeesik a „nemzeti"-vel, részben eltér tőle: Bánk és Tiborc kapcsolatában sem feltétlenül és minden esetben a „közös" érdek dominál, Bánk pénztárcáját Tiborc öntudattal utasítja vissza, hiszen (ezúttal, s ez lényegében más, mint Petur nem bánki sértődése) közsérelmet képvisel, melyet nem orvosolhat pillanatnyi segítés. Egyszóval a Bánk bán „nemzeti"-sége teljesíti az igényt az eredeti históriai drámával szemben, de teljesíti az irányzatosság ügyében, a mi —ők szembenállás differenciált szemléletével. S noha az „idézetek" a Bánk bánban10 egyáltalában nincsenek rejtve, és a szöveg perdöntőén lényeges pontjait is érintik, éppen a „nemzeti" vonást, meghatározottságot erősítik, kétféleképpen is. Először olyan módon, hogy szinte észrevétlenül illeszkednek a magyar szövegbe; amennyiben Katona József maga nem utalt volna rájuk, nem tűnnének föl. Az integrálás, a sajáttá írás maradéktalanul sikerült. Másodszor olyan módon, hogy még a máshonnan származó szövegekkel is az „eredeti" tendenciát erősíti, az újabb kontextus a szöveg egységét biztosítja; miként általában a magyar kontextus a spanyol (származású) szereplők honosságát is. Itt lelhető az a pont, mely a dráma nemzeti irányzatosságának tágassága mellett szól: a spanyol menekültek befogadása nincs, nem kerülhet ellentétbe spanyolságukkal; megőrizhetik szeretetü- ket, elkötelezettségüket egykori hazájuk iránt, nem kényszerülnek spanyolsá- guk feladására. Igaz, ennek „ára" a csatlakozás a „nemzeti" ügyhöz; ám az sem nélkülözi (ugyan nem a különállást, inkább) a megfontoltságot, Petur és Simon, Petur és Mikhál szövetségesek, de nem ugyanazt mondják, ugyanúgy, Mikhál a türelmes Bánkhoz jóval közelebb áll, mint az indulatos Peturhoz. Még egy mozzanat ideidézése mutatkozik szükségesnek. Mint ismeretes, Petur a merániak- nak adott anyagi előnyök és hatalmi pozíciók miatt háborog. Ennyivel azonban nem meríthető ki Petur jellemzése. Bárány Boldizsár nyomán a kutatás sem ment el szó nélkül amellett, hogy Petur és a külföldi Izidora mily hasonlóképpen nyilatkoznak a hazáról, viszont (Bárány szerint) Izidora „nyögdelő érzései, Góthiai festései a Hazának" Euripidész Iphigéniájára emlékeztetnek. A klasszikus reminiszcenciák és a góthiai festéssel jelzett, nem romantikus, hanem jóval

10 Waldapfel József: Idézetek a Bánk bánban, in: Irodalomtörténeti dolgozatok Császár Elemér hatvanadik születésnapjára. Bp., 1934, 221-245.

30