Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Bereznai Zsuzsanna: Mezővárosok monográfiája
A monográfia első fő fejezete a mezővárosok fejlődésének kérdéseit, az alföldi mezőváros jellemvonásait mutatja be. Majd a Három Város geológiai sajátosságait elemzi, kiemelve a táj formálódásában szerepet játszó tényezőket. A következő fejezetből azt is megtudhatja az olvasó, hogyan is alakult ki e néprajzi kistáj sajátos neve. Ugyanis Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd „Három Város" megnevezése nem önkényes módon történt. A szerző megállapítása szerint ritka dolog az Alföldön az, hogy egymás közelségében három tekintélyes mezőváros alakuljon ki és fejlődjön évszázadok során. Annak ellenére, hogy a három szomszédos város mindegyike önálló életet élt, ám a történelmi szükségszerűség révén bizonyos időszakokban egymásra utalva, összetartva élték meg közös sorsukat. A neves nagykőrösi tudós-tanár, Hányoki Losonczy István a XVIII. század végén kiadott, „Hármas Kis Tükör" című tankönyvében így fogalmaz: „Itt vagyok Tzegléd-is, Kőrös Kecskeméttel, Gazdag három város, Vörös-bor szürettel." (63. oldal) Am a XIX. századi irodalomtudós, Váczy János már részletesen bemutatja e tájat (63-64. oldal): „Nincs Magyarországnak más három városa, melynek oly egyforma történeti fejlődése volna, mint Czegléd, Nagy-Kőrös és Kecskemét városoké. Mind a három nagy kiterjedésű, rendezett tanácsú város. Kecskemétről mely a három közül legnagyobb régebben azt tartották, hogy összes pusztáival fólér egy kisebb megyével. A mostani Nagy-Kőrös határa is nyolcz négyszög mérföldet foglal el, s helyén hajdan három község volt, úgy mint Nagy-Kőrös nyugaton, Encs délkeleten és Váncsod északkeleten. " A „három város" fogalom egészen a XX. század közepéig élt a helyi köztudatban. A városok közös és egyedi sajátosságai láttán Erdei Ferenc vállalkozott arra, hogy 1937- ben megjelent Futóhomok című jeles szociográfiájában hívja fel a figyelmet e kistáj népének közös sorsára. Kecskemétet, Nagykőröst és Ceglédet a XIV. században említik egymás mellett legelőször, amikor Cegléd földesurát, a klarissza apácarendet birtokba helyezték 1368-ban. A beiktatás alkalmával határjárásra is sor került, és ekkor esett szó arról a nagy kiterjedésű tölgyerdőről, amely a három település határára terjedt ki. A „három város" megjelölés ekkor még pusztán földrajzi helymeghatározás volt, ám a későbbi évszázadokban „mélyebb gyökerűvé vált", hiszen egyre inkább valódi sorsközösséget, egymásra utaltságot fejezett ki. A török hódoltság korában az önvédelem, a közös ellenség elleni összefogás pedig már végleg összekovácsolta a három város sorsát. A XVI-XVII. században teljesedett ki a Három Város autonómiája - összetartozásuk erős tudata, és annak számos megnyilvánulása a levéltári forrásokban is nyomon követhető. A szerző az általa feltárt gazdag levéltári forrásanyag révén szemlélteti mondanivalóját. A Három Város társadalma című fejezetben a szerző igen jelentős terjedelmet (több mint kétszáz oldal) szánt a téma kibontására, amely a magyar népi társadalomról eddig megírt összefoglalások egyik legsokrétűbben, a több évtizedes levéltári forrásfeltárás eredményeként megírt feldolgozása. Nagy hangsúlyt helyez a mezővárosi fejlődés sajátosságainak bemutatására. A feudalizmus társadalmi képének megrajzolásakor kiemeli a területi kapcsolatokat és a migrációt, majd az egyes rétegek, a helyi társadalom élete elevenedik meg. A kapitalizmus korában, a XIX. század közepétől kezdődően végbemenő változások elemzésével folytatódik a tanulmány, majd megrajzolja a társadalmi közösségek (társaságok, körök) életét. A Három Város hagyományos gazdálkodása című fejezet ugyancsak rendszerszerűen felépített módon tárja elénk a mezővárosok életét. Először magát a településrendszert, az üzemszervezetet ismerhetjük meg, majd a mindezen alapuló, és a gazdálkodás háttereként funkcionáló mezővárosi építészet leírását adja. A települések szerkezetének 109
