Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Baliga Violetta Lilla: A magyar társadalom szerepe a szocializmusban (Gazsó L. Ferenc – Zelei Miklós: Az elrabolt emberöltő)
mmtésszámot 1957 óta nem sikerült elérnie az országnak. 1977-ben tartós hullámvölgybe került, majd 1981-ben visszafordíthatatlanul megindult a népességfogyatkozás. 1988-tól kezdődően rövid ideig - mintegy 30%-kal - csökkent az öngyilkosságot elkövetők száma. Azonban ez csak csekély megnyugvást jelenthetett. Ha hitelt adhatunk Dürkheim meglátásának, miszerint az öngyilkosság az egyénnek a társadalom beszűkülésére adott válasza, akkor ez nálunk igencsak meglátszott. 1989 és 2000 között háromezer 40-45. életéve közötti, kétharmadrészt férfi állampolgár követett el befejezett öngyilkosságot. 2001-re Magyarország a legveszélyeztetettebb országok egyikévé vált, 2005-ben pedig már százezer főre 25 befejezett öngyilkosságot számoltak, ami évente 2500, naponta pedig átlag 7 elkövetésnek felelt meg. Az önpusztítás valós okai azonban ennél sokkal összetettebbek, szimbolikus kifejezői a társadalom súlyos gondok között való őrlődésének is. Az 1989-es társadalom egyik ilyen ellentmondása valószínűleg a folyamatosság és a megszakítottság egyidejű és egyben elválaszthatatlan jelensége. A politikai intézmények, a jogrendszer és a gazdaság terén viszont diszkontinuitás fedezhető fel. A megszakítottság folyamatait ugyanakkor a múltból megmaradt politikai értékek hatják át, személyek meghatározó módon valósítják meg, és sok esetben irányítják. A titok fennmaradása azonban minden múltbéli eseménytől elzárja a társadalmat. Az ügynöklisták nem nyilvánosságra hozása újabb titkokat eredményezett. Az elmúlt negyedszázadban ezek a listák esetleges, személyes okokból vagy politikai céllal nyilvánosságra hozott ügynöklistákra korlátozódtak, kezelésük alapján Kádár-kori funkcióiknak ellátása mellett politikai tőkeként is működtek. A titok és a büntetlenséggé változott büntethetetlenség elválaszthatatlanul összetartoznak. A dupla nullás történelemszemlélet gyökeresen írja át az ország múltját. Ez és a szembesülés hiánya azonban nem csak az egyének múltjára lehet hatással. Árnyékában a történelmi tévutak is jó szándékú kísérletekké finomodhatnak. Tímár György ügyvédet 1989 decemberében ártatlannak nyilvánították. Visszahelyezték ügyvédi praxisába. 1994 és 1998 között parlamenti képviselő az FKgP színeiben. A Kádárkori vagyontalanítást követően a rendszerváltás idején nem kárpótolták megfelelően. Onódy Lajos szabadulását követően újra visszatérhetett a sport- és a gazdasági életbe. Háborús embermentő tevékenységéért 1995-ben megkapta a Világ Igaza kitüntetést a Yad Vasemtől: ezt azonban kevésnek érezte, mert teljes rehabilitációt akart. Bara Margit színészi teljesítményéért Kossuth-díjat kapott, azonban kettétört művészi pályájáért senki sem tudta kárpótolni. Mindaz, amit ez a három ember kárpótlásként kapott, kevésnek bizonyult. Hogy mit kellett volna valójában kapniuk, arra a Mérő Lászlóval és Kahler Frigyessel készült interjúk keresik a választ a kötetben. De vajon hogyan kapcsolódik ide egy mára már ismeretlen személy, Miskó István? Onódy Lajos jelképes édestestvére volt, a kádári konszolidáció lehetőségeit igyekezett kihasználni, és talán saját akarata szerint megváltoztatni. A politikai háttérrel rendelkezők számára fenntartott gazdasági előnyökkel is ő foglalkozott. Miskó Istvánt azonban sem jogerőtlenül, sem jogerősen nem ítélhették el. Szocializmusban végzett munkája a későbbi eseményekre való felkészülésként értelmezhető. Óngyilkossága után, 1993-ban a tiszakécskei önkormányzat posztumusz díszpolgári címet adományoz neki. Tanácselnökük mindent elkövetett, hogy elősegítse a város fejlődését. A tragédia ebben az, hogy ma ez számít hősiességnek. Milyen érték lehet az, amit a felsőbb hatalom a szegényektől lop el? A paternalizmus nem csak nosztalgiaszinten van jelen; és ő talán jobban szolgálta a társadalom ügyét a testvérénél. Ezt a tudatot és ezeket az állapotokat, valamint az ide vonatkozó szabályokat az elmúlt negyedszázad óta sem sikerült magunk mögött hagyni. Arra a kérdésre: miért nem? napjaink történészeinek kell választ adniuk. (L'Harmattan, Budapest, 2014) 108
