Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Báthori Csaba: Nemes Nagy Ágnes Rilke-képe
Ennek a bálványozásnak a magyar szellemtörténetben rendkívüli jelentősége van, s noha (említettem) tagadhatatlan, hogy fájó fogyatékoktól sem mentes, úttörő vonásait méltánytalan volna kétségbe vonnunk. 1. Nemes Nagy Ágnes volt az első, aki Rilke életművének centrális fontosságot tulajdonított a költői közgondolkodásban, és pár fogalom modellálása révén megpróbálta a magyar reflexív eszmélkedés elemei közé illeszteni a nehéz rilkei anyagokat. Nem kézenfekvő ötlet, hanem igenis vakmerő találat, sőt rögeszmés ragaszkodás, hogy a magyar költő Rilke költészetének egészét az objektív líra eszköztárával rokonította. A szimbolikus tárgyak képeivel megformált lírai közlésmód, s általában az ún. tárgyköltemény (Dinggedicht) fogalmának emlegetése pedig inkább a „középső" Rilke fogalma volt, s ott sem kizárólagos értelemben, hanem inkább irányultságában, vektoriális jelleggel. Mondhatnám úgy is: Nemes Nagy kitalálta azokat a segédfogalmakat, amelyek ennek az elvont, egyre fátyolosabb fogalmi síkon érvényesülő, bár egzisztenciális súlyú rilkei közlésmódnak, semmi kétség, állandó vonásai közé tartoznak. Nem alábecsülendő igyekezet volt ez, ha meggondoljuk, hogy a magyar lírai világfelfogás nemigen hajlik a tapasztalatok filozófiai szférába emelt, tárgyiatlanított hangoztatására, s többnyire megmarad a tapintható anyagiság síkján. Némi túlzással azt is mondhatnám: Rilke - és az egész nyugat-európai költészet - intellektuális-metafizikai tartalmainak befogadására a magyar költői felvevőkészség egyáltalán nem alkalmas. Az a tény, hogy manapság (a megszakadt Rilke-honosítás sivatagos korszakában) egyáltalán még emlékszünk a befogadás alapmozzanataira, az főleg Nemes Nagy Ágnes érdeme. Ez a merészség, ez az egész életet követelő munka nemcsak magát Rilkét tette számunkra érthetőbbé, hanem a magyar költészet intellektuális vonulatainak felfogásához is több kapaszkodót, értelmezési ajánlatot kínál. Babits vagy Kosztolányi lírájának máig talányos, hét pecséttel lezárt titkait talán éppen ez a Rilke-rokonítás könnyítheti vagy könnyíthetné meg (gondoljunk pl. arra, értjük-e igazán Kosztolányi Ének a semmiről című költeményét, vagy a Hajnali részegséget, vagy akár Babits kései nagy verseit. Kötve hinném.). 2. Nemes Nagy Ágnes volt az első, aki megsejtette Rilke lényének, életgyakorlatának és lírai öntudatának nehezen silabizálható, sokrétűen mégis fontos vonásait. Igaz, meglátásai olykor tapogatózó hanghordozással fogalmazódnak meg, néhol szeszélyesen meg-meg- szakított ötletfüzérek gyűrűjében, heurisztikus hevülettel, mégsem csupán az intuícióra támaszkodnak, hanem komoly találati pontosságot mutatnak. Ha pl. a Rilke-almafa ún. Rilke-szótárát lapozgatjuk, helyesléssel bukkanunk a döntő rilkei kifejezésekre: magány, rózsa, csaknem és kötőszó stb. Igaz, hogy magunkban ki kell egészítenünk ezt az alapozó tudást saját ellenőrzésünk eredményeivel. Nemes Nagy helyesen jelöl ki egy-egy állandóan vissza-visszatérő szót, de nem említi, hogy Rilke a kevés szavú alkotók közé tartozik: már nagyon korán, az 1900-as évek előtt és körül megjelennek szótárának bázisszavai, s ezeket forgatja, dúsítja aztán a következő szűk három évtized költői gyakorlatában. Az a tény, hogy szótárat lehet szerkeszteni szavaiból, önmagában jelzi, hogy Rilke nem szókincsének változatosságával nyűgözi olvasóját, hanem szinte megszámlálható szavainak fokozott kiaknázásával, bővített jelentésű ismételgetésével. A Nemes Nagy-szótár, mondanom sem kell, kissé foghíjas, hiszen nem említi a legfontosabb, minden Rilkében jártas olvasó számára közismert alapszavakat: Wandlung (változás), Weigerung (vonakodás, szabódás), Lust (gyönyör), leisten (teljesíteni), rein (tiszta), Schlaf-Traum (alvás-álom), überschreiten (meghaladni), genau (pontos), Weltinnenraum (belső világtér), der Hirt (a pásztor, a dolgok pásztorolása), das Offene (a Hölderlintől származó „nyílt tér" fogalma) stb. A kigyűjtött szavaknak viszont fontos jelentéstartalmait nem is említi, nem öleli fel azoknak - főleg metafizikai - gyökereit, a szakralitás terére 43
