Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
ban, előbb-utóbb el is érem az 5-ös utat. És mentem én ösvényeken, dűlőutakon keresztül, s végül - és végre - Pesttől vagy 30 kilométerre, már Alsónémedi felé, fáradtan jutottam ki az elérni kívánt útra. És onnan megpróbáltam stoppolni, de persze alig jártak még akkoriban a főutakon is autók, azok vezetői is bizalmatlanok voltak - nem volt még elterjedve az autóstoppolás, különösen szakállas ürgék számára. Több közbeeső településen - Bugyin, majd Örkényen is - átgyalogoltam, s végül csak fölvettek, mert a kora délutáni órákban elértem Kecskemétet. Ott meg is találtam a Petőfi Népe szerkesztőségét, s bevágódtam, váratlanul, mint egy fél tégla. Bemutatkoztam - többen is voltak a szerkesztőségben -, s elmondtam, mi járatban is vagyok. Úgy emlékszem, hamar szót is értettünk, s minden további hercehurca nélkül megkaptam a kívánt igazolólevelet, pecséttel. (Úgy gondolom, Hatvani Dani, a Forrás későbbi költő-főszerkesztője is ott volt, aki akkoriban a Petőfi Népénél volt újságíró, de találkozásunknak később semmi jelét nem adta.) Azzal bocsátottak el, hogy várják a megyében való kóborlásaimról a tudósításokat, cikkeket. Mivel nagyon fáradt voltam, meg érdekelt is, úgy döntöttem, megkeresem volt akasztói osztálytársamat, Király „Pipát", akiről tudtam, hogy mint hentes, egy kecskeméti húsboltban dolgozik. Elég könnyedén meg is találtam, s látszott: szívből örül a régi földinek. Miután egy jó darab húst elcsomagolt, elvezetett albérletébe - egy szobája volt egy ággyal. A bőséges és ínyenc vacsora után sokáig beszélgettünk. Eldicsekedett a nőszemélyekkel való eseteivel, akik, ha egy kicsit szebb árut kaptak tőle, szívesen tettek „viszontszolgáltatásokat". Végül aztán lefeküdtünk egymás mellé az egy ágyba, s én így is jól aludtam kora reggelig. „Pipa" barátom ekkor elment a munkahelyére, s én még jó ideig kinyújtóztattam tagjaimat a szabadon maradt ágyban. Már dél is elmúlt, amikor beadtam neki a hentesüzletbe a kulcsot, s nekivágtam úgy, ahogy jöttem: a Szent Péter lován Budapestnek. Nem vett fel semmi jármű, de ehhez már hozzászoktam. Eljutottam így is Lajosmizse határáig, s ott egy kis tó mellett leültem az árokszélre pihenni. Hamarosan utolért egy ugyancsak stopra váró fiatalember, nálam azért jó pár évvel idősebb, s mellém telepedett. Megismerkedtünk - ilyenkor ez gyorsan megy. Azt mondta, Kecskeméten volt hivatalos dolgait intézni, s hazafelé tart: a Lajosmizse utáni tanyavilágban lakik. Megegyeztünk, hogy ha addig nem vesznek föl, náluk alszunk, mert Pesten dolgozik, és hajnalban motorral mennie kell munkahelyére, s elvisz. A motornak viszont jelenleg egy kis baja van, azért van gyalog, de még ma este megcsinálja - alkatrészeket is visz hozzá. Ebben megnyugodtam, s mikor elértük a főút és a vasútvonal kereszteződését, ahol egy régi csárda állt, közös megegyezéssel betértünk, és ami kevés pénzem volt, elittuk. Neki ugyanis nem volt pénze. Már szépen beesteledett, mikor megint útra keltünk, mégpedig a csárda mellett közvetlenül balra, a nagy homoktengerben egy homokos dűlőúton. Nagyon fárasztó út volt - lábam szinte bokáig állandóan belesüppedt a homokba, itt-ott tanyasi fények gyúltak, de fogalmam sem volt, merre járunk. Kézitáskámat közben elkérte társam, hogy könnyebben menjek. Hosszan mentünk befelé ezen a dűlőn, majd egyszer csak jobbra fordultunk (ez nagyjából párhuzamos lehetett a főúttal), s egy jó idő (és caplatás) után megint 33
