Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Baliga Violetta Lilla: A magyar társadalom szerepe a szocializmusban (Gazsó L. Ferenc – Zelei Miklós: Az elrabolt emberöltő)
Baliga Violetta Lilla A magyar társadalom szerepe a szocializmusban Gazsó L. [Ferenc] - Zelei [Miklós]: Az elrabolt emberöltő A szocializmusban ismert államformákat az ókori világ híres történetírója, Hérodotosz azonosította elsőként, elméletüket viszont Arisztotelész dolgozta ki, Platón államelméletét alapul véve. Megállapította, hogy az államformák akár egymásba is olvadhatnak: így jöhetett létre például a mérsékelt közösségi uralomból demokrácia, a királyságból zsarnoki uralom, vagy azon kevesek „uralma", akik - saját érdekeiket szem előtt tartva - igyekeztek alakítani a társadalom mindennapi életét. Elmélete miatt Arisztotelészt kora első komolyabb teoretikusának is tekintették. Munkájában azonban nem fordított kellő figyelmet az átalakulás módjainak kidolgozására. Az elmélet másik alapvető problémája a forradalmak államformákra gyakorolt hatásából fakad. A forradalmaknak sokkal inkább a társadalom politikai fejlődésében volt szerepük, amely során egyszer nagyon gyorsan, máskor évtizedeken át tartó lassúsággal mennek végbe a változást elősegítő folyamatok. A szocializmus folyamán a teoretikus szempontokat teljesen háttérbe szorították a politikai érdekek. A politikai küzdelmek célját és pillanatnyi állását figyelembe véve a társadalomfilozófiai kereteket szabadon újra lehetett fogalmazni. A korabeli irányzatok által kedvelt „forradalom" fogalma azonban sokkal inkább a ciklikussággal köthető össze. A revolutio eredeti jelentése alapján nem az újrakezdésre, hanem a folyamatok egymásba való visszatérésére utal. Nicolas Condorcet koráig senki sem gondolta, hogy a forradalomnak bármi módon köze lehet az újrakezdéshez, még kevésbé a szabadsághoz. A Kádár-korban jelentős változás tapasztalható a forradalom fogalmának megítélésében: ebben az időben az események már valóban lefedték ennek valódi jelentését. Ekkoriban az emberek egyik nap még szabadon éltek, másnap pedig több esetben már a börtönben éjszakáztak. Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós riportkönyvében három - a Kádár-korban élő - értelmiségi történetét ismerhetjük meg, amelyek szorosan összefonódnak: mindhárman a szocializmus „áldozatai", akiknek szépen induló pályáját derékba törték, és ezt az 1989-es rehabilitáció sem tudta megváltoztatni. Bara Margit 1955-ben érkezett Magyarországra Kolozsvárról, ahol az első próbafelvételét követően filmszerepet kap. Végzetét nem szépsége vagy tehetsége, hanem sokkal inkább lényének tisztasága okozta, ami rendszeresen visszaköszönt a filmvásznon alakított szereplők jellemében. A filmvásznon karakteres színésznő a valóságban kevés önbizalmat kapott az élettől: ennek ellenére a szabadságától megfosztott, a szovjet önkényuralom fogságában élő magyar társadalomnak szüksége volt az ilyen jellegű egyéniségekre a kulturális életben. Szakmai irigyei bosszúvágyát és gyűlölködését azonban nem kerülhette el. A Mézes Mackót övező botrányban ő kapta a női főszerepet. Amikor fellépett a rágalmazókkal szemben, és megpróbálta bizonyítani saját igazát, a Nemzeti Színház munkaügyi bizalmija, a Nemzet későbbi színésze lebeszéli erről. Szirtes Adám az egyetlen, aki melléáll: asztalra 105
