Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - "Én Fokvárosban is büszkén voltam magyar": Törös Károly Dél-Afrikából hazaköltözött úszóedzővel Kriskó János beszélget

- Úsztam is, pólóztam is. Igaz, már inkább pólóztam abban az időben, de azért az úszással kerestem a kenyeremet. Egyetemi bajnok lettem Belgiumban, öt bajnokságot nyertem. Kettesy Gusztáv rekordját én döntöttem meg! Édesapja, Kettesy professzor nagyon híres szemész volt Debrecenben. Volt egy érdekes szokás, hogy minden megnyert bajnoki cím után egy trappista sört meg kellett innia a bajnoknak. Bajban voltam, mert soha nem ittam alkoholt, sört pláne, de tartottam a szokást. Öt trappistát meg kellett igyák. A trappista sör 12 fokos... Belezsibbad az ember, ha megissza. Nem tagadom, én akkor bele is zsibbadtam. Ez volt a keresztségem Belgiumban, ahol a világ legjobb söreit gyártják, ezzel avattak fel. A bajnokságok megnyerése után megkeresett engem a gyémántcsapat képviseletében Abe Fuchs. Ő volt a világ legjobb vízipólóbírója és ő volt a gyémántcsapat elnöke. Elküldte hozzám Rosenthal Robit, aki magyar vízipólós volt, közismert és elismert gyémántos. Rávettek, hogy menjek játszani a gyémántcsapatba, közben majd kitanulom a gyémánt­szakmát, és abból szépen meg is tudok élni. így kerültem egy másodosztályú vízipólócsa- patba, Belgiumba. Gyémántvágó lettem, diamond cleaver, aki hasítja a követ. Hároméves volt a képzés. A gyémántvágás lényegében mérnöki munka. Belenézel a kőbe, és meglátod, hol van benne a hiba. Ott kell elhasítani a kristályszerkezetet. Bekerültem a gyémántszak­mába, és bő egy év alatt elvégeztem a hároméves szakmai technikumot. A pólócsa­patban először nem játszhattam, mert élt a nemzetközi eltiltásom, de miután az lejárt, sikeresen felhoztam őket. Egyéves eltiltást kaptam, csak tornákon játszottam, de én vittem az edzéseket, én moti­váltam a csapatot. A heti három edzésből mindennapos edzésre váltottam. Én vezettem az erőnléti edzéseket is, amit az apámtól tanultam. Már a második évben fölkerültünk a másodosztályból az elsőbe. Az eltiltás miatt valójában én nem is játszottam a másodosz­tályban. Felkerültünk az első osztályba, majd belga bajnokok lettünk a csapattal. Ez nekem nagyon kapóra jött, vihettem a csapatot tovább. Ketten voltunk magyarok a csapatnál, de Rosenthal Robi már kifelé ment az aktív játékból. '69-ben átment Izraelbe és a válogatott kapitánya lett. És a világ egyik legjobb gyémántosa, nem mellékesen. Szegény, most halt meg egy éve. Hát így kerültem bele ebbe a csapatba, ahol aztán a gyémánt mellett úszó­edzőként is dolgoztam. Aerobikot, női tornát is elkezdtem tanítani.-Azaz sikerült egzisztenciát teremtened.- A gyémánttal már sikerült. Meg azzal, hogy én voltam a legjobb játékos Belgiumban. Sokszor kölcsönkértek nagy csapatok, jártam velük Európát. Közben a feleségem átköltö­zött Belgiumba, megszületett a fiam, 1966-ban, Antwerpenben. 1970-ben aztán elváltam a feleségemtől. Attól kezdve intenzíven aerobikot oktattam, három évvel Jane Fonda előtt! Állandóan hetven-nyolcvan csinos nő járt az óráimra. Készítettem nekik koreográfiákat. Érdekes volt, 28 éves voltam, frissen elvált ember, úgyhogy abszolút motiválva voltam a női tornára. Soha ki nem apadó forrás volt számomra, és tényleg nagy szakmai sikerem is volt. Az egész országban fölfigyeltek rám, jöttek hozzám tanulni a hölgyek lankadatlanul. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egyik úttörője lehettem az aerobiknak.- Nem lényegtelen az sem, hogy milyen volt a közérzeted, hogy mennyire találtál otthonra Belgiumban. Folyamodtál-e állampolgárságért? Érezted-e azt bármikor, hogy idegen vagy, esetleg éreztették-e ezt veled?- Belgiumban nagyon érdekes világ volt. A sport révén naponta szerepeltem a tévében, újságokban, én voltam, ugye, a legjobb játékos. Indultam úszóversenyeken, és a második, harmadik helyet állandóan és biztosan meg tudtam szerezni mellen és háton. 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom