Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - Egy ember három néven: Georg, György, Niszán: Hirschmann Györggyel Szabó Ildikó beszélget

tudott arról, hogy meglehetősen kevés zsidó vándorolt be az orosz, ukrán, román antiszemita pogromok ellenére is. Az első világháború előestéjén körülbelül kilencven-kilenc- venötezer zsidó élt csak Palesztinában, és ezeknek is a nagy része vallásos zsidó volt, akik nem dolgoztak. Ez a könyv olyan lenyűgöző volt, hogy nem tudtam letenni. Éjfél körül már be is fejeztem a könyvet, és mikor letettem, meggyőződéses cionistává váltam, mert éreztem, hogy én ehhez a néphez tartozom. És mert én Magyarországon - noha objektíve nemcsak magyarnak éreztem magam, hanem magyar is voltam érzelmeiben, tudatomban, gondolatmódomban egyaránt - mindig picit outsidernek éreztem magam. És erre az out- siderségre adott válaszként én elhatároztam, hogy én nem outsider - vagy, hogy akkor megszövegeztem -, nem vendég akarok lenni, ahogy azt az antiszemita nyilas lapok propagálták. Olvastam a Magyarságban, emlékszem, '42 körül egy ilyen jellegű cikket, hogy a zsidók csak vendégek Magyarországon, és a háború végén ezek a vendégek kénytelenek lesznek elhagyni Magyarországot, és így tovább. Másnap reggel rögtön odaadtam az anyámnak is ezt a könyvet, aki ugyancsak elolvasta, és megkérdezte tőlem: „Bubi, és téged ez a könyv meggyőzött?" Mondtam, hogy száz százalékig. „Hát akkor te egy büdös cionista vagy! "Az anyám rendkívül erős magyar patrióta volt.

Attól kezdve az egész világnézetem Palesztina-centrikussá vált. Természetesen továbbra is nagyon érdekelt, mi történik Magyarországon, egészen végig, amíg ki nem vándoroltam, sőt, még azután is, de attól a perctől kezdve, '42 augusztusától én a jövőmet már csak Palesztinában tudtam elképzelni, és valahogy úgy terveztem, hogyha majd befejeződik a háború, akkor én is kivándorlók oda. Sokat írt egyébként ez a könyv a kibucokról is, bár akkoriban ez az egész kibuci mozgalom roppant idegen volt nekem. A barátommal, a Feuerrel21 is közöltem persze - igaz, hogy csak később, '43-ban -, s őrá is nagy benyomást tett, pedig nem volt zsidó. És azután is többször kérdezte, hogy továbbra is cionista vagyok, mondtam, hogy igen, sőt, egyre inkább. Noha '43-ban érezhetően csökkent az antiszemitizmus. Ismétlem, az én esetemben nemcsak az antiszemitizmusról volt szó, hanem erről a másságérzésről. Mert, ahogy említettem, én az osztálynak, a társaságomnak teljesen egyenrangú tagja voltam. Mégis, mindig úgy éreztem, hogy emiatt én a háttérbe szorultam. Például az összes lánynak a Feuer Pityu tetszett, és nem én. Megvesztem volna én is, hogy végre elkezdjek egy lánnyal járni, csókolózni vele, fogdosni őt, smárolni vele, mint ahogy ő tette a Klárikával '943-ban. S valahányszor együtt találkoztunk lányokkal, azok mindig őhozzá vonzódtak. Gondoltam, hogy azért vonzódnak őhozzá, mert én zsidó vagyok, és zsidóhoz ezek a lányok kevésbé vonzódtak. Aztán később kiderült, hogy a zsidó lányok is jobban vonzódtak őhozzá. Az antiszemitizmus, ugye, hullámokban jelentkezett. Nagyon érdekes, hogy '44-ben, a német megszállás ellenére nem növekedett az antiszemitizmus. Ha közvélemény-kutatásokat végeztek volna ebben a témakörben, kiderült volna, hogy '44-ben, az antiszemiták száma nem volt magasabb, mint '42-ben vagy '43-ban. Nyilvánvalóan összefüggésben volt a háború kimenetelével is, összefüggésben lehetett a második magyar hadsereg doni katasztrófájával. Összefüggésben lehetett azzal is, hogy a nyilas propaganda '39-'40 óta kevésbé intenzív volt. Mint ahogy említettem, én intenzíven olvastam a második világháború alatt magyar sajtótermékeket, és így az antiszemita sajtótermékeket is olvastam. Minden héten alig vártam, hogy szerdán megjelenjen Rajniss Ferencnek22 a Magyar Futárja, és ától cettig végigolvastam. Elolvastam a Magyar Futárban folytatásokban megjelenő antiszemita förmedvényét Dövényi Nagy

21 Feuer Pityuval a nyolcosztályos gimnázium első osztályában lettek jó barátok. Barátságuk még ma, 88 éves korukban is tart.

22 Rajniss Ferenc szélsőjobboldali újságíró, a Magyar Futár főszerkesztője. A Szálasi-kormányban ő volt a vallás- és közoktatásügyi miniszter. A második világháború után háborús bűnösként kivégezték.

87