Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Egy ember három néven: Georg, György, Niszán: Hirschmann Györggyel Szabó Ildikó beszélget
mám, nem is értettem ezt egészen. Hiszen hát ugyanazokat a dolgokat szerettem - kivéve természetesen az osztálytársaim németbarát beállítottságát és antiszemitizmusát, amiben én nem tudtam osztozni. De különben ugyanazokat az ételeket szerettem, mint ők, szóval, teljesen egy voltam én az osztályommal vagy előzőleg a Szilágyi Dezső téri, a Corvin téri barátaimmal. De még a szülők is kicsit különlegesnek tartottak engem. A Tóth Jóska barátomnak az anyja egyszer, amikor ott aludtam náluk, mondta nekem, hogy megfürdet. Én mondtam, hogy előző nap fürödtem, nem kell nekem fürdeni, de együtt bemásztunk a Tóth Jóskával a fürdőkádba, és rettentő érdeklődéssel nézte a kis fütyimet. (Nevet.) De nem csak ők, emlékszem, a cseléd is valahogy nem értette. Nyolcéves voltam, amikor - anyám fürdetett mindig, de egyszer nem ő fürdetett, mert talán vendégei voltak - a cseléd, amikor bejött oda, le nem tudta venni a szemét a lábam közti helyről. És a végén elkiáltotta magát: „Nagysága, nagysága! Bubi úrfinak levágták a bögyörőjét!" Aztán az anyám bejött, és elmagyarázta neki, hogy ez olyasféle dolog, mint ahogy a keresztényeknél vízzel keresztelnek. A zsidóknál az a szokás, hogy mikor megszületik egy fiúgyerek, és nevet adnak neki, eltávolítják az előbőrüket. Az elemi iskolában én külön tanultam hittant. A katolikusok, a reformátusok és az evangélikusok helyben, a Szalag utcai elemiben kapták a vallásoktatást, énnekem pedig, mint... zsidónak - a Szalag utcai elemibe nagyon kevés zsidó járt, ha az ötszáz tanuló között nyolc-tíz zsidó volt, már sokat mondok -, nekünk máshol volt. A Vérmező mellett volt, az Attila utca és a Krisztina körút sarkán, oda jártam hittanra. Én megtettem azt, amit kellett, de az igazság az, hogy olyan ellenérzés volt bennem, hogy végig nem tudtam megtanulni rendesen se imádkozni héberül, se a héber betűket elolvasni. Amikor 13 éves lettem, már harmadik gimnazista voltam, a hittantanárom, Klein Sándor erős nyomást gyakorolt rám, hogy legyen bar-micvó13, pedig hihetetlenül ellenkeztem. Én magamat katolikusnak éreztem, és... hát az is voltam, mondjuk, lelki síkon, noha nem térhettem át, mert az apám nem egyezett bele. Arról nem is beszélve, hogy az apámat '38-ban kiutasították Magyarországról, és én soha többet nem láttam. Végül is Prágába került, és onnan vitték el Theresienstadtba 1942 júniusában vagy júliusában, és aztán nyoma veszett.-Amikor apád Prágában élt, volt közietek kapcsolat?- Nem volt kapcsolat! Az anyámmal levelezett, de érdekes módon nem velem vagy a nővéremmel. De valahányszor egy ismerős elment hozzá, mindig küldött nekem ajándékot. Egyszer egy zsebórát küldött, és miután tudta, hogy borzasztóan szeretem a nyakkendőket, minden alkalommal küldött nekem egy szép nyakkendőt. Hella, aki az édesapámnak Bécsben és később is az élettársa volt, '41 nyarán elutazott Prágába, hogy együtt legyen az apámmal, és engem is magával akart vinni. Az utazásban legalább olyan fontos volt számomra, hogy külföldön lehetek, mint az, hogy viszontlátom az apámat. De miután kitört a német-orosz háború, az anyám leállította az egészet. De a Hella volt, és mondta, hogy az apám teljesen normálisan él '41 nyarán. Nincsenek anyagi gondjai, jól öltözködik, dolgozik. Hogy apám mit dolgozott Prágában, nem tudom, de a szakmáját illetően selyem-nagykereskedő volt. Nagyon fontos volt számára a zsidóság, úgyhogy harmadik névként nekem a George és a Leopold mellett a Balfour nevet adta. Nyilvánvalóan a Balfour-deklaráció14 miatt adta ezt a nevet. Mert tudod, hogy ki volt a Balfour. Az az 13 A zsidó fiúkat 13 éves koruktól tekintik felnőttnek. Ekkor lesz belőlük bár micvá. Ettől kezdve kötelező a vallási törvények betartása. 14 Az 1917-es Balfour-nyilatkozatban a brit kormány kifejezte álláspontját, hogy támogatja a cionistákat abban, hogy Palesztinában egy zsidó „nemzeti otthont" hozzanak létre. Ezt a nyilatkozatot később bejegyezték a palesztinai brit mandátumot létrehozó dokumentumba. 82
