Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 1. szám - "Én a földből élek…": Interjú Czár Jánossal Tóth Menyhértről
mondta, hogy ezen az úton menjek tovább, és csak dolgozzak bátran. Menyus gyermekkora hasonlóan alakult az enyémhez. Én is cseléd voltam, hajtottam ökröket is, lovakat is. Egy állat jóval okosabb sokszor, mint az ember: tudja, hogy hány óra, nem lehetett befordítani, ha gyengébb hangon beszélt velük az ember, akkor otthagyták. Mehetett gyalog haza. Szegény Menyus ezt is megtapasztalta, volt kisbéres, hónapos béres és cséplőgépeknél is dolgozott. O megdolgozott azért, amit elért. Sokan ingyen kapnak mindent, és mégsem tudnak élni a lehetőséggel. A faluban hívták Pingász Menyusnak, Pajesz Menyhártnak, csak éppen művésznek nem. Mert a falu nem becsülte. Ha a templomtéren festett, vagy valahol más nyilvános helyen, akkor azt mondták, hogy: á, semmi az, amit a Menyus csinál. A halála után döbbentek rá, hogy ki is volt az a Tóth Menyhért, hirtelen mindenki a rokona lett, már mindenki támogatta. Csak egyről feledkeztek el, akkor kellett volna segíteni, mellé állni és megérteni, amikor még élt, és nem volt befutott ember. Mikor építettük neki a házat, sokszor ott dolgoztam. Mikor már a termelőszövetkezetben is dolgoztam, jött befelé Menyus, a műhelyfőnök előre kiabált, hogy: Jancsi, pakolj össze, jön a vendéged! De mindig kifizették azt a napot is, mintha ott dolgoztam volna a tsz-ben. Ezzel segítettek neki.- Ez már a hetvenes években volt?- Igen, persze, mikor már jól ment a dolga. Egy német ember, most nem emlékszem a nevére, egyszerre 13 képet vett meg Menyustól. Akkor nagyon boldog volt. Csak annyi helyre kellett a pénz, amit rendeznie kellett, hogy elvitte azt a kis pénzt is, amit kapott. Menyus hagyatéki tárgyalása is öt évig tartott.- Öt évig?- Igen, öt évig. Akkor már senki nem tudta megtámadni az ítéletet. Engem soha nem ez a földi kincs érdekelt Tóth Menyhértből. A lelki és az emberi oldala, az odaadás, az igen. Én is mondhattam volna neki, mikor jött, hogy segítsek én?, és dehogy megyünk, nem érek rá! Alig értem haza a munkából, aztán újra menjek hozzá segíteni? De én esténként elmentem hozzá, mert télen én gyújtottam be nála, vittem neki egy liter bort, és mikor ott ült és festett, még azt se mondtam neki, hogy jó estét. Elmentem mögé szépen lassan, leültem, és amikor letette az ecsetet, megkérdezte: mit szólsz hozzá? Az emberek itt a faluban nem tudták felmérni és megérteni Tóth Menyhért dolgait. Van olyan képe, ami három különböző jelenetet ábrázol. Nem tudták megérteni. Többen is kérdezték tőlem: te honnan tudod, hogy mit ábrázol? Próbáltam elmondani, hogy mit kell nézni a képeken. Például ott van egy gyönyörű csendélet, egy szép tulipán. A másik kép egyik felén gyönyörű fehér lófej, a másik felén meg egy szerelmespár. De ezt csak akkor tudta valaki felmérni, ha odament és nézegette, próbálta megérteni. 25 évig rakosgattam Menyusnál a képeket, egyszer ide s egyszer oda. Egy sublótfiókban ötszázegynéhány kép hevert, és az mind rám volt bízva. Mert a télen elment valahová, a kulcsokat idehozta, és megkért, hogy nézzek körül nála, ügyeljek a házra. De soha nem hiányzott semmi. Pedig ott dolgoztak a kőművesek és más különböző emberek is. Ott volt a padláson a gyűjtemény, nem is voltak letakarva a képek, csak szépen sorba állítgatva. 66
