Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Tóth Ágnes: Az NDK-ba kitelepített magyarországi németek családegyesítési lehetőségei (1948–1950)
Az eljárási szabályokban tehát a magyar kormány figyelembe vette a német fél kérését. Az NDK területén egyáltalán nem propagálta a hazatérés lehetőségét, a kitelepítettek közvetlenül nem kérelmezhették visszahonosításukat, s gyakorlatilag a Magyarországra való visszatérést csak a családegyesítések kapcsán támogatták. Ugyanakkor elvben nem zárkóztak el attól sem, hogy a családegyesítésre az NDK-ban kerüljön sor, de ennek lehetőségét nem hozták nyilvánosságra.59 A Külügyminisztérium 1950. június 29-én értesítette Hajdú Józsefet a megállapodásról. Megtiltotta számára, hogy a visszatérés lehetőségéről a kitelepített svábokat bármilyen nyilvános módon - sajtótájékoztató, közlemények - tájékoztassa. A korábban beérkezett írásbeli kérelmekre, levelekre pedig azonos tartalmú értesítésre utasította: „Magyarországra való telepítése ügyében hozzám intézett levelére értesítem, hogy a rendelet csak azokra vonatkozik, akiknek közvetlen hozzátartozói (lemenőjük, felmenőjük, házastársuk, kiskorú testvérük) többségükben Magyarországon maradtak. (...) A kérelemben elő kell adni a kérvényt beadó nevét, lakását, foglalkozását, elő kell adni továbbá azt, hogy kinek a részére kérik a kedvezmény megadását, mi a rokoni kapcsolatuk, mi a kitelepített foglalkozása, volt lakhelye és mi a jelenlegi pontos lakhelye. Ha a fenti feltételek az Ön esetében fennállnak, kérje közvetlenül - és nem a misszión keresztül - magyarországi hozzátartozóit, hogy kérelmükkel az illetékes magyar hatósághoz forduljanak."60 Bár a 84/1950. MT. számú rendelet - méltányos esetben a belügyminiszter a kitelepítettek közül az arra érdemes személyeknek adhatta meg a magyar állampolgárságot - is csupán az elvi lehetőségét teremtette meg a kitelepítettek legális visszatérésének, az NDK és Magyarország között megkötött szóbeli megállapodás ezt is korlátozta. Egyrészt meghatározta a méltányosság eseteit - azaz csak olyan személyek nyújthattak be kérelmet, akik hozzátartozóinak többsége Magyarországon maradt -, s így mindenki mást kizárt a kérelmezők köréből. Másrészt nem pontosította, hogy milyen feltételek mellett válhat valaki arra „érdemes"-sé, de mint kritériumot megtartotta. így a kérelmezőt mind a magyar, mind a német állam indoklás nélkül elutasíthatta. Harmadrészt, a megállapodásból következő eljárási szabályok is nehezítették a kérelmezők dolgát. A két Az eljárási szabályok kidolgozásában a Belügyminisztérium részéről Beér János, a Külügyminisztérium részéről Béréi Andor, az AVH részéről Sándor Imre vett részt. Az amnesztiarendelet értelmében hazatérni kívánó magyar állampolgárok kérvényeit a külképviseletek átvehették. „1950. június 1-én lejárt az a határidő, amely alatt a Németországban élő magyar állampolgárok jelentkezni voltak kötelesek, hogy részükre új állampolgársági igazolást (úti okmányt) állítsunk ki. Ebből az anyagból egy rész a külügy útján már megérkezett a belügyminisztériumba (kb. 500 személyre vonatkozóan)." - MNL OL XIX-J-l-j-NDK 30/d. tétel 001028/1950. Feljegyzés a Németországba áttelepített svábok visszahonosításáról szóló rendeletnek Németország területén történő végrehajtásáról, 1950. június 29. 59 A német Külügyminisztérium a megállapodásról és az NDK-ban megvalósuló családegyesítés lehetőségéről értesítette a Belügyminisztériumot. Hangsúlyozva, hogy egy általános Magyarországra való visszatérésre nincs lehetőség. - BA DO 1 15 802. A német Külügyminisztérium konzuli osztályának levele a Belügyminisztériumnak, 1950. június 30. 60 MNL OL XIX-J-l-j-NDK 30/d. tétel 001021/1950. Farkas Mihályné osztályvezető levele Hajdú Józsefnek, 1950. június 29. 60
