Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Tóth Ágnes: Az NDK-ba kitelepített magyarországi németek családegyesítési lehetőségei (1948–1950)
meg a missziónál, és mindannyian kérik a rendelet értelmében hazavitelüket. Vannak olyan családok, ahol az asszony a gyermekekkel kitelepített, a férj időközben mint hadifogoly hazatért, és Magyarországon van. Vannak hadifoglyok, akiket a Szovjetunióból egyenesen hoztak Németországba, és családjuk odahaza van. Vannak, akik itt találkoztak családjukkal, és mindannyian haza akarnak menni. Akadnak olyanok is, akik bár kitelepítési névjegyzéken nem voltak, felmenőikkel megélhetésük biztosítása céljából jöttek ki, időközben férjük megérkezett Magyarországra hadifogságból. Általában közeli (le-felmenő) rokona mindegyiknek van, vannak azonban olyanok is, akiknek bár senkijük nincs otthon, vissza akarnak térni. Általában földművelők vagy kisiparosok, és számosán rendelkeztek Magyarországon meglehetős vagyonnal. Mindannyian érdeklődnek afelől, vajon visszakapják-e otthon hagyott ingatlanjaikat és ingóságaikat."38 A nagyszámú jelentkező fölkészületlenül érte a missziót. Nehezményezték, hogy a Külügyminisztériumtól sem a magyar kormány elvi álláspontjára, sem a benyújtott kérelmek eljárásrendjére vonatkozóan nem kaptak tájékoztatást. Ezért a kérelmezőket egyelőre elutasították. A kérelmezők az NDK Külügyminisztériumában is igyekeztek tájékozódni. 1950. április 20-án harminc, Grimm városában élő család képviseletében jelent meg egy személy a Külügyminisztériumban, s a hazatérés részleteiről és feltételeiről érdeklődött. A tisztviselő arra hivatkozással, hogy a tárgyalások még folynak, elhárította az érdeklődőt, s azt kérte, hogy valamennyi személy írásban forduljon a minisztériumhoz.39 Erich Kops40, a budapesti német külképviselet vezetője, aki a rendelet kihirdetésekor éppen nem tartózkodott Magyarországon, felettesei számonkérésére 1950. április 19-i jelentésében mentegetőzve hangsúlyozta, hogy csak utólag, a német újságokból értesült a magyar kormány döntéséről. A misszió nem kapott meghívót arra a sajtótájékoztatóra sem, amelyen Boldizsár Iván a rendeletet bejelentette és értelmezte. A misszió utólag magyarázatot és információt kért a magyar Külügyminisztériumtól, de érdemi választ nem kapott. Kops jelezte azt is, hogy a missziónál is jelentkeztek német nemzetiségűek, de a fentiek miatt nem tudott felvilágosítást adni számukra.41 A német Külügyminisztérium egyrészt nehezményezte magának a döntésnek egyeztetés nélkül való nyilvánosságra hozatalát, másrészt a döntés interpretációját. Azzal érveltek, hogy a sajtótájékoztatón elhangzottak a kitelepítettekben azt a hamis reményt kelthették, hogy nagy számban visszatérhetnek Magyarországra. 38 MNL OL XIX-J-l-j-NDK 16.d. tétel 00468/1950. Benedek Jenő feljegyzése a Berlinben tartott tárgyalásokról, 1950. április 9. 39 PA MfAA A 15 614. Berichte, Vermerke, Briefe 1951. [Jelentések, feljegyzések, levelek]. 144. 40 Jena, 1905. január 1. - Drezda, 1961. május 28. Lakatos, kommunista politikus. 1923-tól a kommunista párt tagja, ahol különböző pozíciókat töltött be. 1950. január-november között az NDK budapesti missziójának vezetője. - http://www.bundesstiftung-aufarbeitung.de/wer-war-wer-in-der- ddr-%2363%3B-1424.html?ID=4623. Letöltve: 2015. április 17. 41 PA MfAA A 10 043 Aussenpolitische Beziehungen zur VR Ungarn, Tätigkeit der Mission in Ungarn 1950-1951. [Külpolitikai kapcsolatok a Magyar Népköztársasággal, a budapesti misszió tevékenysége] 58-62. 54