Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Mayer János: "Ennek az idegen földnek kell a hazánknak lennie…": Az elűzött észak-bácskai németek beilleszkedési problémái Nyugat-Németországban
során mindenkit az ún. DDT-vel fertőtlenítettek. A hosszú várakozást és a fertőtlenítést („féregtelenítést") sokan megalázónak érezték. Pedig egyáltalán nem volt alaptalan a hatóságok aggodalma, a korabeli feljegyzések szerint ugyanis Magyarországról elég sok fertőzéses megbetegedés származott.32 A regisztrációval mindenki megkapta az egészség- ügyi igazolását, majd gyors tisztálkodás után indulhattak tovább a szállítmány végcélja felé. Szerencsés esetben két órán belül mindenkire sor került, a vonat utána továbbhaladt. A határfelügyelők általában 400 fős csoportokban engedték újra útjára a szerelvényeket. Ez azt jelenti, hogy az eredeti transzportokat nagyjából három részre osztották, melyek úti célja nem mindig ugyanaz az állomás volt.33 A határ menti tábor elhagyása után rendszerint újabb, többórás vonatát következett a kijelölt fogadóhelyek irányába. Az első éjszakát itt az ún. kormányzati átmeneti táborban (Regierungsdurchgangslager) kellett eltölteni. Ezek felépítése hasonló volt a határ menti táborokéhoz. Céljuk az volt, hogy a transzportokkal érkező menekülteket arányosan osszák el a kormányzati kerület ( Regierungsbezirk)34 területén. Ehhez a környékbeli települések felvevőképességét előzetesen fel kellett mérni. Ezen túl rendszerint újabb orvosi vizsgálatra is sor került. Az egyes transzportokkal érkező csoportokat itt újfent többfelé osztották, majd útnak indították a körzeti táborok (Kreislager vagy Landratslager) irányába. Ezek már az elhelyezésre kijelölt községek és városok területén vagy azok közelében helyezkedtek el. A körzeti táborok rendszerint nem barakktáborok, hanem erre a célra lefoglalt fogadók, szállodák, tornatermek, illetve a Wehrmacht egykori telepei, nem használt gyárépületek voltak. Az ilyen táborokban eltöltendő időt az adott körzetben található és rendelkezésre bocsátott lakótér mennyisége határozta meg: volt, akik csak egyetlen éjszakát töltöttek ott, másoknak hónapokig maradni kellett. Az észak-bácskai németek számára kijelölt felvevő területek (Württemberg-Baden, Hessen) távolról sem voltak annyira telítettek, mint Bajorország legtöbb körzete, így nagy részüknek csak viszonylag rövid időt kellett a táborban eltöltenie. Még a végül Bajorországban maradókat is többnyire azokba a kormányzati kerületekbe (Schwaben, Unterfranken) irányították, ahol a telítettség alacsony foka elég gyorsan lehetővé tette a táborok elhagyását. A táborokban a közösségi életnek sajátos formája alakult ki, hiszen gyakran az is előfordult, hogy a táborlakók már innen jártak dolgozni időközben megtalált munkahelyükre. Másrészt a családokon belül a korábbiaknál bensőségesebb viszony jöhetett létre, hiszen egy-egy nagyobb helyiséget az adott család valamennyi tagjának meg kellett osztania egymással (sőt, eleinte idegenekkel is). A táborlakóknak nem volt igazi magánélete, privát szférája, hiszen egy főre legfeljebb 4 m2-nyi terület jutott. A menekülttábor legnagyobb hátránya azonban az volt - és mint lelki tényező igencsak meghatározó -, hogy elválasztotta egymástól a helybelieket és a menekült lakosságot. Az izoláció miatt a táborlakókat mindenféle bántó gúnynevekkel illették. Jelenlétük alaposan megzavarta a közösségek szociális rendjét.35 A táborokra is gúnyos elnevezések terjedtek el, mint pl. Barackingen (kb. „Barakkfalva"), Bretterhausen („Deszkaháza") a menekülteket 32 BayHStA Mü StK 114 840 33 Komrumpf, Martin 1979: 24-27. 34 Regierungsbezirk (kormánykerület, kormányzati kerület): Német közigazgatási egység az egyes, nagyobb kiterjedésű tartományokon belül, nagyjából a magyarországi megyékhez hasonló méretű területet jelöl. Bajorország 7, a később létrejött Baden-Württemberg területén négy, Hessenben három kormánykerület létezik. 35 Frantzioch, Marion 1987: 128. 26
