Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: Nemzet, nacionalizmus és a vándorlás

alkalmazkodását, és szándékosan ezért idézték elő őket; a második kifejezés az ugyanilyen jellegű nem szándékolt és nem felismert következményekre utal."31

A nem kifejezetten az európai nemzetfejlődésre emlékeztető Észak-Amerikában (Kanadában, Egyesült Államokban) a 19-20. századi bevándorlás többnyire nem töltött be - sem nyílt, sem latens formában - efféle kulturális funkciót. Ebben rejlik az olvasztótégely, valamint a kulturális pluralizmus terminussal illetni szokott asszimilációs modellek tényleges jelentése. Az a fajta társadalmi és nemzeti integráció, amely az olvasztótégely metaforája szerinti értelemben zajlik, nem az egyoldalúan, felülről előírt (kikényszerített) módon kívánt beolvadás (az ennek megfelelő belefoglalás) diktátumát követi, hanem a sokféleségből összeadódó, az egymással való keveredéssel létrejövő új nemzeti entitást fogadja el leginkább érvényesnek. A kulturális pluralizmus modellje pedig arra utal, hogy az akkulturáció sem komoly követelmény többé a bevándorlók számára. Mindez külön-külön is tág teret enged az etnikai enklávék kialakulásának, fennmaradásának és a rájuk (is) épülő, strukturálisan különálló résztársadalmak tartós egy- másmellettiségének. Ezért sem egészen helytálló asszimilációt emlegetni az adott esetben: a nemzet(állami) adaptáció kívánalma itt nem a belefoglalás és a kirekesztés - európai nemzetfejlődésben megszokott - szabályai szerint történik.32 Ez okból beszélnek a bevándorlás amerikai kutatói sokkal inkább incorporationről, ahelyett hogy az asszimiláció (vagy az integráció) kifejezést használnák a bevándorlás hosszabb távú társadalmi következményeinek ecsetelésére.33 S nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy hasonló jelenségek fordulnak elő a második világháborút követően Európába irányuló nagyarányú bevándorlás nem szándékolt társadalmi következményeiként is. Gondoljunk csak a német- országi törökökre, az angliai hindu és iszlám (indiai, pakisztán) bevándorlókra, vagy a franciaországi arab migráns enklávékra. Hazánkban a kínai bevándorlók identitáskonstrukciói és nyilvánvaló elkülönültsége mutat ez irányba.34

A vándorlás, midőn a faluból (a tanyáról) a városba özönlés formájában nyilvánul meg, rendetlenséget, sokféleséget és káoszt teremt ott, ahová irányul. Az urbanizációként elkönyvelt folyamat integráns alkotóeleme a modern nemzetállammá szerveződés folyamatának, miközben a modernitás példaszerű esetének is számít. Legyen szó kivándorlásról vagy belső vándormozgalomról, a népesség fokozott fizikai mozgása, az urbanizáció ezen mindenkori fő impulzusa, közvetlenül veszélybe látszik sodorni a természetesnek ható, hosszú időn át ekként tudatosított emberi élet alapvető értékeit. Nem más ok miatt, mint azért, mert destabilizálja a fizikai állandósághoz (a tartós letelepültséghez, az egyhelyben maradáshoz) kötött emberi életet; mely utóbbi ideálként a modernitás korában

31 Robert K. Merton: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Gondolat, Bp., 1980. 223.

32 Vő. Milton M. Gordon: Assimilation in American Life. The Role of Race, Religion, and National Origins. Oxford University Press, New York, 1964.

33 Silvia Pedrazza-Baily: Immigration Research: A Conceptual Map. Social Science History, 14, 1 (1990)

34 Nyíri Pál: Kivándorolni hazafias? Peking szerepe a kínai diaszpóra identitásépítésében. In: Sík Endre - Tóth Judit, szerk.: Diskurzusok a vándorlásról. MTA PTI, Bp., 2000. 82-91.

25