Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: Nemzet, nacionalizmus és a vándorlás

inkább önmagukhoz igazodtak, és ezzel határozott nacionalista etnikai-nemzeti azonosságtudatra tettek szert.24

Mindez azzal is szorosan összefügg, hogy az amerikai bevándorlók (zöme) sohasem tekintette végérvényesnek kinti tartózkodását; addig kívánt csupán ott maradni, amíg nem szedi meg magát annyira, hogy érdemes legyen hazajönnie az anyagi gyarapodás látható hozadékával.25 A probléma további fontos eleme, hogy az amerikai ágensek (a federatív állam, a munkáltatók, a közvélemény) sem erőltették ekkoriban az asszimilációt (a nyelvi-kulturális hasonulást), de még az állampolgárság megadását sem (mint történt Franciaországban). Ahogy a kelet- és délkelet-európai bevándorolt munkások kapcsán az amerikai historikus megjegyzi: „Az etnikai közösségeknek a szülőhaza nemzeti törekvései iránti rokonszenvével szemben a kapitalista Amerika igen megértőnek bizonyult. "26 Ennek eredményeként: (1) „1920-ban az USA 14 millió külföldi születésű lakójának kevesebb mint fele (46%-a) vált állampolgárrá, s azoknak a többsége, akik elnyerték az állampolgárságot, olyan német, brit, ír és zsidó férfiak és nők voltak, akik még az előző [a 19.] század folyamán vándoroltak be az USA-ba. "27 (2) Hosszú időn át fenn tudott maradni a bevándorlók „plebejus nacionalizmusa", ami végig erőteljes befolyással volt az emigráns közösségekre, de még az amerikai munkásmozgalomra is.28 A helyzet e tekintetben az első világháború kiélezett, a bevándorlók egymásnak feszülő nacionalizmusának az időszakában sem változott meg érdemben.

A szintén felettébb mozgékony magyarországi zsidók, akik a szlovákoktól eltérően többnyire a belső, a város-falu vándorlásból vették ki akkoriban a részüket, a könnyen és hamar asszimilálódó, a nemzeti belefoglalásra erősen fogékony „idegenek" esetét példázzák. Tőlük eltérően a magyarországi románok és ruténok, a rájuk jellemző feltűnő immobilitás révén, sikerrel szegültek szembe az etnikai adaptációt követelő asszimilációval.29 Ennek együttes és végső eredményeként, amint a magyar történetírás már régebben is konstatálta, „az asszimiláció a nemzetiségi területeket lényegesen nem érintette, a vonalak észrevehetően nem mozdultak el".30 Ami amellett szóló bizonyíték, hogy a korabeli nemzetiségpolitika hatékonyságát a helyi etnikai közösségek kulturális ellenálló képessége erős korlátok közé szorította. Ez éppúgy kiválthatott - beolvadást gátló ellenerőként - tengerentúli kivándorlást, mint ahogy alkalomadtán a fizikai mozdulatlanság is ennek malmára hajtotta a vizet.

24 Elena Mannová - Roman Holec: On the Road to Modernization 1848-1918. In: Elena Mannová, ed.: A Concise History of Slovakia. Historicky ústav SAV, Bratislava, 2000. 191.

25 Ennek megannyi, referenciálisan hiteles tanújelével szolgál az amerikai magyar kivándorlás egyik legismertebb fikcionális ábrázolása. Oravecz Imre: Kaliforniai fúrj. Jelenkor, Pécs, 2013.

26 David Montgomery: Nacionalizmus, amerikai patriotizmus és osztálytudat a bevándorolt munkások között az Egyesült Államokban az első világháború időszakában. Történelmi Szemle, 1983/2. 262.

27 Uo. 255.

28 lío.271.

29 Karády Viktor: Egyenlőtlen elmagyarosodás, avagy hogyan vált Magyarország magyar nyelvű országgá? In: Karády Viktor: Zsidóság, polgárosodás, asszimiláció. Tanulmányok. Cserépfalvi, Budapest, 1997. 151-196.

30 Szabó István: A magyarság életrajza. Akadémiai, Budapest, 1990. 243. Első kiadás: 1941.

13