Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Szécsi Gábor: Szóba zárt lélek: Gondolatok szó, kép, jelentés viszonyáról
127 hogy szókészlete egyre több olyan összetett fogalmi összefüggésre utaló elemet tartalmaz, amelynek jelentéstartománya nem gondolati reflexió eredményeként megnevezett fogal- mi kapcsolatra épül, hanem fogalmi viszonyok gondolatilag meg nem ragadott, széles képzettársítási tartományát fogja át. Más szóval, egy sajátos metaforikus nyelv van szü- letőben, amelynek sokkal inkább az a rendeltetése, hogy „megmutassa”, képekbe foglalja a világot, hogy ezzel a wittgensteini fordulattal éljünk, semmint, hogy újabb kategóriák és fogalmak segítségével elemezze, felbontsa azt. Használatával a kommunikáló ember inkább „láttatni”, „érzékeltetni”, nem pedig meghatározni, elemezni akarja a bonyolult fogalmi összefüggéseket. A késő modern ember a lélek és a test viszonyát nem egymástól elkülönített lényegi létezők kapcsolataként, hanem egymásra kölcsönösen ható szubsztanciák dinamikus egy- ségeként érti meg és írja le. A képek, a képies gondolkodás iránti mind fogékonyabbá váló késő modern elme számára a lélek, test, szó egysége jelenti a megismerési folyamat lénye- gét és egyik fő irányát. Megérteni a lélek és a test, a lélek és a szó viszonyát csak abban a fogalmilag megbonthatatlan egységben lehet, amelyben megéljük e viszonyokról alkotott képzeteink tartalmát. A megélt képzetek újrateremtésére hivatott nyelv képiessége révén válhat alkalmassá arra, hogy a lélekről elmélkedő ember számára feltárja a lélek szó vala- mennyi jelentésrétegét. Az ősieket éppúgy, mint az újabban születetteket. A lelki és a testi egymással összefüggésben egy, a mindennapi cselekvések, érzelmek, fájdalmak, gyönyö- rök, vágyak által közvetített különös egyidejűségben jelenik meg a képiesen gondolkodó és beszélő ember előtt, aki nem felbontani, fogalmi skatulyákba gyömöszölni, hanem folyamatában, fejlődésében akarja látni és láttatni az életét meghatározó összefüggése- ket. A képek iránti vonzalom növekedése így fokozza az élet teljességének megértésére, megragadására irányuló vágyat a mindennapi és tudományos elmélkedések közegében, a világgal kapcsolatos tudásunk hagyományozásának folyamában. Igazat adhatunk tehát Wittgensteinnek, aki úgy gondolja, hogy a test-lélek viszonyának kérdése lényegét tekintve nyelvi probléma. 9 Nem valós, az életünket alapvetően megha- tározó kapcsolatra utal, hanem egy Descartes óta egyre gyakrabban ismételgetett hibás kérdésre, amely azt firtatja, hogy a tudati állapotok vajon hogyan függnek össze a fizikai- akkal. Holott az emberi tapasztalat egységes, nem lehet felbontani tudati és fizikai eredetű elemekre a tapasztalás folyamatában. Legfeljebb egy dolgot tehetünk: ugyanazt a tapaszta- latot leírhatjuk a lelki, tudati jelenségekre utaló szavakkal, vagy a testi, fizikai állapotokat megjelenítő kifejezésekkel. A lélek és test viszonyával kapcsolatos tévedések valódi forrása az, amikor az egységes tapasztalatunk két különböző leírási módját összekeverjük, vagy hibásan egymásra alkalmazzuk. Ilyen az, amikor a tudati, lelki folyamatokat közvetlen kapcsolatba hozzuk valamely biológiai szervvel, annak működésével. Bár a képek, képies gondolkodás és beszéd jegyében átszerveződő késő modern elme a maga egységében, teljességében, a fogalmak közötti határok megnyitásával akarja megérteni a lélek és test viszonyát, a lélek szó jelentésének rétegeiben éppúgy nyomokat hagytak az írásbeliség korában született fogalmi megkülönböztetések, mint az írásbeliség előtti korok emberének mítoszai. E szó kimondásával vagy leírásával szinte egy időben törnek felszínre jelentésének azok a forrásai, amelyek gyermekkorunk óta táplálják lélek- képzetünket, a lélekkel kapcsolatos hiedelmeinket, tudásunkat. Megélt jelentésében ott van minden, ami emberi: ott vagyunk mi, a fájdalmaink, örömeink, ünnepeink, gyászunk, vágyaink, titkaink, kimondott és kimondatlan mondataink, de ott van kultúránk, hitünk, lényegünk is. A lélek szó lelke maga az ember. 9 Lásd L. Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások . Id. kiad.
