Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Köszöntő: Orosz László kilencvenéves
118 Iványosi-Szabó Tibor Köszöntő Orosz László kilencvenéves Emlékezetes esemény, egy jeles ünnep előtt állunk. Egy születésnap az esetek többsé- gében meghitt, szűkebb körű családi esemény, figyelmesség, kedves megemlékezés. Ez a mostani viszont több, mivel sok száz egykori tanítvány, sok-sok kolléga és tudományos munkájához kapcsolódó jelentős számú munkatárs társul az ünneplőkhöz: a közeljövőben lesz Orosz László 90 éves. Tehát mindenképpen indokolt egy kevésbé szokványos megemlékezés, egy köszöntő. Mivel azon szerencsések közé tartozom, aki mindhárom minőségben évtizedeken át szo- ros kapcsolatban lehetett vele, vállalhatom, hogy valamennyi tisztelője nevében szóljak. A köszöntő szó azonban több értelmet hordoz. Indokolt tehát, ha gondolataim két részre osztom. Elsőként következzék, mit köszönhetünk Neki. Mivel szertelenül nagy lenne a csokor, ha mindenki ide tűzné emlékei virágait, csak a sajátjaimból markolok. Számomra leginkább emlékezetes, sőt meghatározó mindaz, amit tanulóként köszön- hetek neki. A tanár urat 1948 óta ismerem. Ebben az évben, az egyházi iskolák államo- sításakor került az egyetemről a Katona József Gimnáziumba. Az előző években tanító piarista tanárok szerepét egy hevenyészve összekapott testület vette át. A többségében idősebb, a váratlan és drasztikus események miatt zavarodott nevelők között feltűnt fiatal tanár magabiztossága és lendületessége minden tanítványa érdeklődését felkeltette tantárgyai iránt. Az első és szokatlan benyomásokat újabbak és maradandók követték. Számomra lenyűgözőek voltak a tankönyvek szövegétől merőben eltérő, gondolatgazdag, választékos, még a humán tantárgyak iránt érzéketlen tanulókat is lekötő magyarázatai. Szabatos, tömör mondatai, csodálatosan szép kiejtése, senki máséra nem hasonlító hang- hordozása, beszédének ritka kellemes ritmusa minden magyarórát kiemelt az unalomig szokott iskolai tempóból. Ez azonban csak a külsőség volt. A magyar irodalom szépsége és gazdagsága elemzései során keltek bennünk életre. Ő döbbentett rá, miként kell egy- egy verset, novellát olvasni, milyen ismeretlen világokat képes egy-egy színdarab feltárni. Máig emlékszem az Ember tragédiájáról tartott, több órát felölelő csodálatos elemzésére. Már ahogy egy könyvet kezébe fogott, ahogy lapozott, az is figyelemfelkeltő volt. Minden bizonnyal innen ered a könyvek iránti rendkívüli tiszteletem, vonzalmam. Igényessége érthetően tanulóival szemben is következetes volt, de észrevételei, bírálatai mindig tömö- rek és találóak voltak. Sohasem volt még a készületlen vagy gyenge tanulókkal szemben sem indulatos, még kevésbé goromba. Csak egyetemistaként — az Égető Eszter regény megjelenése nyomán kirobbantott, ma már elképzelhetetlen botrány során — döbbentem rá, hogy 1952 tavaszán távolról sem volt természetes, sőt nem csekély bátorságot jelentett a háború előtti magyar irodalomról, írókról, köztük Németh Lászlóról kiemelten és rend- Az írás közlésével szeretettel köszöntjük a 90 esztendős Orosz Lászlót. (A Szerk.)
