Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Füzi László: Elakadások: 4. rész
110 kérdezte egy Marx-szövegről, hogy nem lehetne átírni egy kicsit? Nem tetszett neki Marx. Nem lehetne ezt másképp fordítani? – kérdezte. Hát nem lehetett. Akkor jöttem rá, hogy »klasszikusokat« kell a kezébe adni, mert az ilyen szövegek esetében kisebb a »szerkesztési munka« lehetősége” – mondta Vörös T. Károly.* *Rejtőzködő legendárium, Fejezetek egy kultúrpolitikus sorstörténetéből, Szépirodalmi Könyvkiadó & Szemtanú Kiadó, Budapest, 1990. Az interjúkat készítette és a kötetet szerkesztette Csáki Judit, Kovács Dezső, 310. 32. Társadalmi jelenlétről beszél, önmaga világának a társadalom előtt való kép- viseletéről. Életének legtöbb mozzanata ebbe az irányba mutatott. Bármennyire is túlhaladottnak gondolta, mondjuk a nyolcvanas években, az irodalomnak a közösség képviseletével való azonosítását, ő még abban a világ- ban nőtt fel, amelyik ezt természetesnek tartotta, mi több, diákkorában még effajta vágy vezérelte, s ha a formát nem találja anakronisztikusnak, még család- regényt is írt volna, vagy legalább a kezdeményét megírta volna, ahogy az írás felé forduló fiatalok ezt általában megtették. Később érdeklődése, érdeklődése és a társadalom helyzete a politika irányá- ba fordította. Nem politizált, a helyzet formálta politizálásnak azt, amit tett. Valójában olvasott, többet és mást olvasott, mint amit és amennyit a többség olva- sott, és elmondta azt, amit olvasott, ez akkoriban már politizálásnak számított. Azok a folyóiratok, amelyekkel kapcsolatba került, így az is, amelyiknek az egyik szerkesztője lett, politizáló folyóiratnak számított. Egyetemi tanára, később barátja a Kádár-kor egyik leginkább megfigyelt emberének számított, a hatóságok figyelme kapcsolatuk, barátságuk okán rá is kiterjedt. Lehet, hogy akkor is felfigyeltek volna rá, ha csak az ő tevékenységét veszik alapul, hiszen szinte mindenkit megfigyeltek, miért éppen őt hagyták volna ki. Barátaiból, évfolyamtársaiból, az általa is szerkesztett lap szerzőiből előbb vagy utóbb politikusok lettek. Előbb üldözték őket, később, ezerkilencszáznyolc- vankilenc után a parlamentbe kerültek. Negyedszázad kellett ahhoz, hogy onnét kikerüljenek, most már újabb nemzedék a főszereplő ott. Bármerre néz, azt látja, hogy a politika irányába kellett volna fordulnia. Máig sem érti, hogy a döntő pillanatokban miért lépett vissza a politikai sze- repvállalástól. 33. Önmagával folytat párbeszédet, egyszer azt nem érti, hogy miért nem lépett bele a politika világába, máskor azt, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerülhet benne. Otthonról semmiféle indíttatást nem hozott magában a politizáláshoz. Családjukban megvolt, és testvéreiben is, akárcsak benne, megőrződött a tár- sadalmi jelenségek iránti érdeklődés. Annak a kényszerét, így mondja, kény-
