Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Bacsa Gábor: Előzetes megjegyzések egy Benes-monográfiához
64 mint olyan egyedi, jellegzetes hiányok, mint az árnyékolás vagy a folyóképeken a hullámok, fodrok hiánya is: mind egylényegűvé, egymás aspektusaivá válhattak, és mindegyikük újraértelmezte az életmű tétjeit, megváltoztatva azt. Érthető, de ugyancsak alapos tárgyalásra érdemes dimenzió, hogy az Új Symposion többek közt a Kontrapunkt című kiadványért is felelős szellemi közösségének alapító és tevékeny tagjaként Benes saját elképzelései szerint élte meg és fejlesztette (nem csupán) művészetté a csoportra jellemző szemléletet, mely az identitást mint produktumot egzisztenciális, kulturális, szakmai és szociális kérdések egymásra vonatkoztatása, ütköztetése és imitációja révén tartja lehetségesnek. Az átfogó munka a kifejtés során az újabb és újabb összefüggések, tények beemelésével az enciklopédikusság felé halad. Érdemes zárójelbe tenni a műfaj- jal szembeni fenntartásokat, ugyanis a kvázi szócikkek, az egyes jelenségek kiemelése, hangsúlyozása és elemzése az első számú alternatíva az egységesítő, a tényeket közös magyarázattal egyneműsítő, a festői, költői munka, valamint az értelmezői és személyes hitel esélyeit ellehetetlenítő gyakorlattal szemben.