Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Tolnai Ottó: 5 alkalmi kisesszé
55 dítók közül többen lefordítottak. A különös az, hogy éppen akkor járt Füreden egy kis horvát küldöttség is, költők, köztük jelentősek – és éppen az Adria költői, dalmátok, például Rab szigetének kitűnő költőnője, akit még fiatalkoromból ismertem, valamint fordítók is persze. Teljesen véletlenül voltam jelen, tisztessé- ges távolságról követtem, figyeltem őket, akárha kiscserkész, nyakában üveggel fedett rézszelencében rezgő tűvel, amikor először sétáltak le a tóhoz. Szemmel láthatólag megütköztek, megdöbbentek. Valami kisebb, jelentékte- lenebb dolgot vártak. Úgy bámulták a Balaton liba-, illetve flamingószem színű vizét, akárha mi a tenger azúr végtelenjét. Szinte sokként érte őket a látvány. Abban a pillanatban, nem tudnám megmondani pontosan miért is, büszkeség uralkodott el rajtam. Kosztolányi páratlan kis déli szövegeire gondoltam, ame- lyek közül a legszebb, az Arbe-sziget, öt perc, éppen Rab szigetéhez kötődik, meg arra, hogy van neki még egy külön kis, jelentéktelennek tűnő, Tengerre, magyar! című írása is, amelyben, valami nagyobb egységet jelezve, az általunk érintett tengeres szövegekhez kötődik…. Meg arra gondoltam még, lám, a horvát, a dalmát költők valamiféleképpen visszaigazolták vízrajzunkat, mit itt vázolni, a leleplezendő márványtáblán megcsillantani igyekeztem… Arról beszéltünk, Kosztolányi a kicsiségek, semmiségek költője, a tűé, a foldozófáé, ám arról is, hogy paradox módon éppen ez az ő vonzó bűvösségének, delejességének, végtelenségének, nagyságának a titka. Ezt azért fontos kihangsú- lyozni, mert mi most éppen emiatt – nagysága miatt gyűltünk itt össze, ahogyan Esti című könyvében Esterházy írja, mert olyan jó elismerni valakinek a nagy- ságát, de idézzük Esterházyt: „Ez akkor történt, amikor a kölni dómban vagy előtte letérdelt volt, nem is térdelt, hanem térdre rogyott. Olyan jólesett elismerni valaminek a nagyságát.” Az emléktáblát ezennel leleplezem.
