Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 1. szám - Báthori Csaba: A vesztes igazsága
igazságkeresés nyomasztó, sokszor együttható belátásaival, s általában: egyetlen gesztusa sem nélkülözi az etikai nyomatékot. Velőtrázó modernségét épp művészetének ez a sza- kadékos és meddőhányókkal teli minősége adja. Oh, én-lelkem e romoknál? /-Fölfelé... csak fölfelé! (Utolsó verseim, II). Tompa mindig kertelés nélkül beszél, mindig a dolgok lényegét célozza meg (párszor mellé is talál), egzisztenciális vonatkozásba helyezi a látomást, és ötezer éves, mintegy Jóbtól eredő gyötrelem hitelével jelenik meg előttünk. A magasság és mélység mohó kívánása azonban még gyengébb verseit is áthatja, azoknak is biblikus komolyságot és fenséget kölcsönöz. Szóhasználata, képkészlete, eszméletének vívódó hullámzása, örökké a dolgok kettősségét (sokszorosságát) hangsúlyozó látásmódja, ellentétekben villogó vadsága a későbbi nyugatosok, sőt József Attila legeredetibbnek tűnő fordulatait elővételezik. Ha ezt olvassuk, rögtön a Kosztolányi-Babits pengeváltásra gondolunk (Babits felületességgel vádolta Kosztolányit, ő pedig az Esti Kornél énekében gúnyolta a mélység után sóvárgó, dagadt szemű búvárt): S mint a búvár, ki hab közé dől: / El afennről vitt tiszta légből, / Mig rá mélység s tenger borúi: / Erőt innen kölcsönzők, innen! / S míg lenn futok, küzdelmeimben / Én lábam meg nem tantorul. (Ki a szabadba...; 1864). Vagy nézzük - csupán érintőlegesen - a József Attila-párhuzamokat. Nemcsak Tompa egész modern dúltságát, „fájdalom-függőségét" említeném itt, hanem a szó szerinti egyezéseket mutató, fogalmi rokonságokig érő azonosságokat. Tompa (A vándornak): Ki nem vall: az tagad! József Attila: hogy valljalak, tagadjalak, / segíts meg mindkét szükségemben (Nem emel föl). Tompa Szeretlek! című verse József Attila elkeseredett, kíméletlenül vad szerelmi líráját vetíti előre: Mosoly gasz...! tudom, mit tesz e mosoly: / Mily szép, gyöngéd szavak! / S szived nem érti, mint fér össze, hogy / Szeretlek - s kínzalak! /.../ Ne mondd, kedves! - mi boldogok vagyunk! / Mert mi a szerelem? / Gyötrelmet és kéjt virító bokor / Egy s azon gyökérén. Vagy máshol: Mert jaj nekem, mihelyt megszokom a gonoszt! (A gályarab fohásza). József Attila: Lennél-e nyugtom mindenütt a rosszban? Vagy: Tiszta szívvel betörök, / ha kell, embert is ölök. (Tiszta szívvel) Tompánál is többször felbukkan az igaz-való-, valamint a lenni-látszani-íogaiompár. És József Attila egyik legutolsó töredéke éles fénybe emeli Tompa egyik 1865-ös versszakát. József Attila így zokog: A kínhoz kötnek kemény kötelek, / be vagyok fonva minden oldalon / és nem lelem a csomót, amelyet / egy rántással meg kéne oldanom. / És szenvedek, de nem lesz kegyelem, / ha megszabadít, aki egy velem, - / amazon lesz minden fájdalom. Tompánál A boriszához című versben ezt olvassuk: Küzd sok nehéz kérdéssel elmém, A bog csalárd végét ha lelném: De bontva, még inkább kötöm; El-elhagyom, meg újra kezdem... Munkámban nincs siker s öröm. De másutt markolom az anyagot, mint ahol célom rejlik. Térjünk vissza az Ikarushoz; íme a vers: Vergődöm a tenger dagályán, Sírom nem lát remegni gyáván, Bátran nézek bele... A mélységtől sem fél, ki, mint én, Föl a napig repűle szintén, És nem szédült feje. 50
