Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Szarvas Melinda: „"n nem látni sehol határ / én látni új látóhatár": Domonkos István: Kormányeltörésben
15 fontosságát e tanulmány első mondatában kiemeltem. Meg szokás említeni ennek a distanciának egy másik összetevőjét is, ami pedig az esetleges térbeli távolság lenne. Ugyanakkor, érdekes módon, ennek jelentőségét részben épp az eltelt idő halványíthatja el, valamint az az értelmezői pozíció, mely szerint ez a fajta kívülállás, tudniillik, ami a vajdasági irodalommal foglalkozó magyarorszá- gi irodalomtörténészt jellemzi, nem ad okot sem a mentegetőzésre, sem pedig a vizsgálódás alóli felmentésre. Éppen ellenkezőleg. A magyarországi Kappanyos András egy a Kormányeltörésben ről szóló tanulmányában azt feszegette, van-e „illetékességünk spekulálni, ha nem vagyunk részesei az eredendő kontextusnak? […] Ez első nekifutásra azt jelentheti, hogy illetéktelen olvasó vagyok.” 2 Ahogy fogalmazott: „Hiába ismerem a szöveget, a vajdasági irodalom külön kontextus, külön közönség, külön intézményrendszer. Ez részint rákfene, részint megóvandó érték, mindenesetre adottság.” 3 Az illetékesség dilemmája többnyire magyarországi kutatók vizsgálódása- iban merül föl, s erre a zavarra valójában kimondottan nehéz releváns indokot találni. Noha a magyarországi és a vajdasági magyar nyelvű irodalom valóban két különböző kulturális közegben jön létre és működik, amennyiben az értelme- zést az egységes magyar irodalom kategóriáján belül tartjuk csak teljesnek, úgy mindkét közeg elemzése és recepciója nélkülözhetetlennek bizonyul. Vagyis az eltérő kulturális közegekben egy-egy művet vagy szerzőt értelemszerűen más szempontok alapján ítélnek meg. A nézőpont vagy a szemlélet differenciáltságá- nak a megtartása nem csak a közvetlen helyi tapasztalatokkal nem rendelkező magyarországi kutatásokat legitimálja, és azok eredményeit hitelesíti. Vagyis csak részben tudok egyetérteni Szegedy-Maszák Mihály azon megállapításával, miszerint például „Szilágyi István, Végel László vagy Grendel Lajos műveinek megítélésében a magyarországi irodalmár illetékessége némileg korlátozott, hiszen e művek nem csak a magyar nyelvű kultúra rendszeréhez tartoznak.” 4 Szegedy-Maszák mintha ezzel kicsit fel is mentené a magyarországi irodalmárokat, s a határon túli művek megítélését a határon túli irodalmárok feladatai közé sorolná, akik feltételezetten ismerik azt az idegen nyelvű kultúrát, amelyre az idézett szövegrészben is utalás történt, s amelybe a vizsgált mű esetlegesen a magyar nyelvű mellett szintén beletartozik. 5 Fekete J. Józsefet idézem annak bizonyításául, hogy az egyoldalú leírás a vajdasági, vagyis az „illetékes” kutató(k) számára sem tűnik elégséges- nek: „eleve megkérdőjelezhetővé válik, mennyire releváns a kisebbséghez tartozók belső fölmérése, értékelése, helyes-e az a mód, ahogy önnön irodalmuk esztétikai értékeiről és etikai vonatkozásairól tárgyalnak. ” 6 Szegedy-Maszák kijelentése tehát úgy lehet igaz, ha hozzátesszük, hogy Szilágyi István, Végel László Grendel Lajos vagy épp 2 Kappanyos András, „A taxisofőr vakációja, or what you will” , in: Thomka Beáta (szerk.): Domonkossymposion , Kijárat Kiadó, Budapest, 2006, 38–39. 3 Uo., 30. 4 Szegedy-Maszák Mihály, „Minta a szőnyegen” : A műértelmezés esélyei, Balassi Kiadó, Budapest, 1995, 13. 5 Ebben az elgondolásban két általánosítás is megbújik. Egyrészt annak megelőlegezése, hogy a határon túli irodalmár eleve és magától értetődően ismeri a többségi idegen nyelvű kultúrát, másrészt annak feltételezése, hogy minden határon túli mű része is ennek. 6 Fekete J. József, Teremtett világok , zEtna Kiadó, Zenta, 2006, 17.
