Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 5. szám - Szigeti Csaba: Mintha ugyanaz: Jenei Gyula lágyan ömlő szabad verseiről - Ilona Romule kerámiái
Szigeti Csaba Mintha ugyanaz Jenei Gyula lágyan ömlő szabad verseiről A nemrég megjelent Mintha ugyanaz nem ugyanaz, mert nem ugyanolyan, mint Jenei Gyula korábbi verseskötetei. Előbb a könyv alcímét járom körül, hogy lássuk, miért a főcím: válogatott és új versek (AmbrooBook, Győr, 2014). Azt kell mondani, ez régóta egy fölötte elmemozdító faja a versesköteteknek. A válogatott jelző nem egyszeri, hanem kétszeres szelekcióra utal. Amikor akármelyik verseskötete anyagát bárki költő összeállítja, rendelkezik bizonyos számú, folyóiratokban és kötetekben már megjelent, vagy még publikálatlan költeménnyel. Amikor a kötetkompozíció már megformálódott a szerzőben, vagyis megképződött a kötetszerkezet elve, akkor ehhez az elvhez igazodva válogat a rendelkezésére álló saját versanyagából. Bevezethet persze esztétikai öncenzúrát is, akár rettenetes fegyelemmel. Ezt nevezem elsődleges szelekciónak. S bár e tevékenység egyetlen új verssort nem eredményez (viszont egy új kötetet igen!), alapvető poétikai feladat. Jól mutat rá erre a poétikai funkcióra az ecloga szó alapjelentése: kiválogatott, kiszemelgetett. Ez magának a műfajnak a fikciója: egy-egy ecloga a maga csillogó magányában is jól elvan, de a vergiliusi hagyomány azt mondja, ha kötetet, libert akarsz összeállítani ilyenekből, tíz darabot tegyél egymás mellé. Kilenc kevés, tizenegy sok. Azért, mert maga a műfaj tesz úgy, hogy a költő 10 + n számú eclogát írt, ennyi eclogája van, de ebből csak tízet ad közre. Ugyanez történik meg akkor, ha a költőnek már korábban szép számmal jelentek meg verseskötetei. Akkor immáron ezekből a verseskötetekből válogat, s így jutunk el a válogatott versek kötetszerkesztésig. Ez a másodfokú szelekció. A magyar költészettörténet az így összeállított verseskötetre számos mintapéldát ad, melyek közül én most kettőt emelek ki. Az első súlyos, mert erős mintakép Kosztolányi Dezsőé, akinél a legvilágosabban válik szét: vannak a (korábbi években készült anyagból) válogatott költemények + az újak. A Révai Kiadó 1935-ben adta ki Kosztolányi Dezső összegyűjtött költeményeit, ezt a grandiózus válogatást. E kötet szerkezete úgy néz ki, hogy időrendben haladunk, az egyes részek vagy ciklusok a köteteimmel tagolják az anyagot, tehát kezdődik: Négy fal között (1907), folytatódik: A szegény kisgyermek panaszai (1910) és zárul: Meztelenül (1928). Eddig a válogatott költemények sora, majd ezt követi az új anyag: Számadás (1935). Ha az irodalomtörténet-írás már régóta beszél megkomponált verseskötetekről, erre a jelenségre azt kellene mondanunk, hogy ez a megkomponált életműkiadás kötete. Itt azonnal fölvetődik az irodalomtörténészi elemi kérdés: miután 1935-ben összefoglaló kötetében beválogatott a költő valamely verset, változtatott-e a költemények szövegén, vagy teljesen épen hagyta meg őket. Betűről betűre, szóról szóra és verssorról verssorra összevetem tehát a Révai 1935-ös kiadását a Négy fal között kötettel (Négy fal között, Költemények, Irta Kosztolányi Dezső, Budapest, Pallas Részvénytársaság nyomdája, 1907). Az átírásoknál nem veszem tekintetbe a csupán ortográfiái változtatásokat. 107
