Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 1. szám - Novák László Ferenc: Az Alföld szülötte Petőfi és Nagykőrös

még 1850-ben sem nyilvánították halottá30). Számos ál-Petőfi bukkant fel, amiért is hatósá­gi körözést adtak ki ellene. A bukás után az osztrákok nyomoztatták a bujkáló honvédtisz­teket31, s mindazon tárgyakat, dokumentumokat, amelyek a szabadságharc emlékét őriz­ték, a magyar függetlenség szimbólumának tekintettek (pl. fegyverek, Kossuth-bankók, különböző röplapok, nyomtatványok, könyvek elkobzása). Petőfi Sándor eszmei és vélelmezett fizikai valósága, szellemisége az elnyomó hatalom félelmét váltotta ki. Ezt bizonyítják azok a hivatalos köriratok, rendeletek, körözvények, amelyekkel felléptek a nemzeti érzelmek feltörése ellen. Az osztrák katonai hatóság pél­dául 1851. július 18-án a következő utasítást köröztette a helyhatóságoknál: „cs. kir. pest budai kát. kér. parancsnokságától tett vett értesítés szerint utóbbi időben tapasztaltatott, miképp mind a' könyv, és műkereskedők, mind pedig más szabadalmazott (...) és egyéb kereskedők magyar forradalmi férfiak arcz képeit nem csak az álloványokbani felfüggesztésével, hanem egyszersmind eladásával is foglalkozik, vagy legalább kereskedési tárukba tartják, és így a' kérdéses képek köz szemlélését ingyen is lehetővé teszik. A' közrend és az országos béke érdek tekintetéből, a' cs. kir. III:k hadtest főparancsnoksága egyetértőleg a' cs. kir. helytartósággal az illy nemű képeknek a' forgalom­beli kizárását elhatározván; - ennek következtében magyar forradalmi arcz képeinek, és szobrainak akár minemű alakbani kitétele, 's ki függesztése, nem különben azoknak bármely anyagból leendő készítése szigorúan tilalmaztatik, és ezen kitétel nem csak azoknak eladására, 's egyébbenti terjesz­tése, hanem, a' kereskedési tárakbani tartására, úgy szintén magányosokra is olly megjegyzéssel terjesztetik ki, hogy az áthágok minden esetre had törvény széki eljárás alá esendenek... "32 Petőfi Sándor forradalmisága veszélyt jelentett továbbra is az elnyomó osztrák hatalom számára. Például az 1851. május 26-án Kecskeméten, Keresztessy József „Pest Solt megye Cs. Kir. Főnök" által megfogalmazott, s a helyhatóságok vezetőinek címzett utasítása is ezt bizonyítja: „Felsőbb helyről vett tudósítás szerint a’ rossz gondolkodásúak közt Ausztriának jövője felől Petőfi által szerkesztett több gúny költemény és jóslat van forgalomban. Ennél fogva ön is felhivatik, hogy minden ezen gúny iratok szerkesztői, mind pedig azok szerzői ellen kellő óvatossággal szoros nyomozást tévén, azokat felfedezés esetében hadi törvény szék elébe állíttatás végett ide azonnal jelentesebe [sic!] az eredményrőli jelentése beváratván. "33 Petőfi Sándor kedves és bensőséges barátja, költőtársa, Arany János költészetében, kiterjedt levelezésében nem található olyan megnyilatkozás, amely szerint Petőfi eltűnésé­vel kapcsolatban tényszerű adat bukkanna fel. A bukás utáni apátiája, lelkiállapota nyo­mozható Arany költészetében is. E tekintetben csupán a még Nagyszalontán írt „Letészem a lantot", „Reményem" című verseit említjük meg. Nagykőrösre kerülve 1851-ben köze­lebbről láthatta az irodalmi valóságot. Aranyt elkeserítette Pest irodalmi életének színvo- naltalansága. Tompa Mihály barátjának írta 1854-ben: „Pestnek irodalmi világa nem sokat ér. Néhány szegény legény lézeng ott fel s alá, pénz és erély nélkül. De kiadókban sincs hiány vállalat minden nap tíz, hogy másnap megbukjék. Experimentumok mindenütt, ész és eszközök nélkül (...) 30 Kerényi Ferenc, 1998.130-131. 31 Például a Nagykőrös Város Levéltárában található Körleveleket tartalmazó Jegyzőkönyvben regisztrálták 545. szám alatt 1850. január 19-én Pest megye főispánjának, Szent Iványinak körlevelét: „Molnár Lajos volt honvéd tiszt kerestetik, 's elfogatása esetében a' legközelebbi kát. parancsnokság által biztos őrizet alatt Aradra kísértetni rendeltetik." 32 Pest megyei Levéltár Nagykőrös Város Körleveleket tárgyazó jegyző Könyv 1851k évre. 124/ másolat, sz. 33 PML NkV Körleveleket tárgyazó Jegyző Könyv 1851k évről 40/Eln. sz. 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom