Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 5. szám - Kényszerleszállás?: Láng Gusztáv irodalomtörténésszel Szilágyi Domokosról – Fűzfa Balázs levélinterjúja
Kényszerleszállás? Láng Gusztáv irodalomtörténésszel Szilágyi Domokosról1 Fűzfa Balázs levélinterjúja- Kedves Tanár Úr, köszönöm, hogy vállaltad sorozatunk folytatását. E következő „levélbeszélgetés"-ben Szilágyi Domokosról szeretnélek kérdezni. Szisz - ahogy Ti neveztétek annak idején - az utóbbi években sajnos nem mint költő vált híressé, már-már hírhedtté, azok előtt is, akik tán soha életükben nem olvastak verset. Néhány éve kiderült, hogy a Ceausescu- korszakban együttműködött a román belső elhárítással, a Securitatéval. E tény napvilágra kerülése egyfajta értelmiségi sokkot okozott, hiszen a költő az ezerkilencszázhatvanas-hetve- nes évek magyar közgondolkodásának szimbolikus figurája volt nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is. Mondhatni, az értelmiségi alapállás örök ellenzéki jellegének mértéke és mintája... Éppenséggel nem kiszolgáltatottja sorsának, hanem modellje szeretett volna lenni a szabadságnak, költészete pedig lehetséges mintázata az igazán eredeti - azaz a legvégsőkig szabad - gondolkodásnak és esztétikumteremtésnek. Sokan mélyen átérzik eme helyzet tragikumát, s az egzisztenciális fenyegetettség szorítása miatt részleges vagy akár teljes felmentést adnának a költőnek. Mások - aligha kevesebben - nem tartják menthetőnek az effajta tetteket, így őt magát sem. A vélemények mindenesetre megoszlanak. Te nemcsak külső vagy későbbi szemlélőként, hanem Szilágyi Domokos egyetemi társaként is részese voltál azoknak az éveknek, amikor mindezek megtörténtek Romániában. Magad hogyan látod Szisz szerepét, akkori viselkedését, eme gyógyíthatatlan sebeket okozó szerepvállalását?- Az a tény, hogy Szilágyi Domokos a román titkosrendőrség besúgója volt, két különböző nézőpontból tárgyalható. Megjegyezném - mivel ezt ma már csak mi, öregebbek tudjuk tapasztalatból -, hogy ez a „belső elhárítás" csak névleg nyomozta az állam- és társadalomellenes cselekményeket, valójában a kommunista diktatúra politikai rendőrsége volt, és azokat üldözte, akik a szabadság és az elemi emberi jogok érdekében emeltek (bármily szűk körben) szót. Az egyik nézőpont az etikai. Úgy vélem, minden demokrácia meghatározó alapelve a törvény előtti egyenlőség. Egy diktatúrában, amelyben erről szó sem lehet, a demokrácia vágyálmához ragaszkodó értelmiségi ezt csakis az etikai normák, a szabadon vállalt belső törvények előtti egyenlőség elveként értelmezheti. Ezért Szilágyi Domokost - vagy bárkit, 1 E levélinterjúban felhasználtam a Szatmárnémetiben, 2001-ben tartott Szilágyi Domokos- emlékülésén elhangzott előadásomat, mely a helyi Kölcsey Kör Sajtóértekezlet című kiadványában megjelent a 107-116. oldalon. (L. G.) 62
