Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 5. szám - Győri László: Időrészlet; A régi ház; Eltűnt; Ulti
Győri László Időrészlet Meghalt az édesanyám, másfél esztendő múlva pedig apám is követte, üresen maradt a házrész, a ház kétharmada, de csak a házrész, maga a ház nem egészen, a maradék egyharmad felét egy istenes ember lakta, aki péntekenként valami új szekta fejeként, amely különös módon csupa asszonyokból állt, a kis villany- harmónium elé ült, a gyülekezet pedig késő estig énekekkel dicsérte az Urat, az egyharmad másik felében egy magányos asszony élt, a folyosó végén, egyetlen szobában; a szoba mögött egy másik kis helyiség nyílt, amit spájznak használt. Valamikor Dénes úr lakott benne, a fiákeres, igazából mondva egy konfliskocsis, egy egylovas bérhintó gazdája, aki ló nélkül érkezett, s gyászlovak húzták ki az alvégi temetőbe. A szoba felében egy búbos kemence terpeszkedett, mi pedig minden két hétben egyszer, kenyérsütéskor rágyújtottuk a lángot, amely tűz télen igen jól jövedelmezett neki, aznap éjszaka nem didergett, mert egyébkor Dénes urat bizony igen gyakran csak a pálinka fűtötte, nyáron viszont rossz jövedelem volt neki a forró kemence, futott is, amerre látott, előtte azonban mindig eleredt a nyelve, főleg, ha magamaga is befűtött a szemközti sarkon a Zöld Takonyban. Dénes úr hirtelen-váratlan kihalt belőle, az üres szobának meg a hozzá kapaszkodó kis éléskamrának azonban idővel adásvétel útján újabb gazdája akadt, egy kis, alacsony asszony, Marika, apám Marikája, aki azonban már tágasabb szoba tulajdonába jutott, a kemencét elbontottuk, nem sütöttünk már otthon kenyeret, földművesekből termelőszövetkezeti tagok lettünk, élünkön nagyanyámmal, aki bizony úgy halt meg, hogy alkalmazott lett életében először és utoljára, nem a maga ura, hanem tégla a szocializmus alapjaiban, ő is termelőszövetkezeti tag, ami amiatt nevezetes dolog, mert az ötvenes évek elején még kuláknak szervezte be az állam, egész kulákbanda vette körül, a legsötétebb hatalom annak idején. Sötét volt ő is, mindent sötétnek látott, özvegy volt már húszegynéhány esztendeje, mindig feketében járt, örökké ugyanabban a feketében. Ruhája ujját egy tüske megszaggatta, s kivillant alóla a karja, nem varrta meg soha, talán azzal is gyászolt. Ruhája ujja háromszög alakban kihasadt, a szövet csúcsa a föld felé lógott, s bőre háromszög alakban kifehérlett a sötét ruhaujj alól. Talán, hogy még szegényebbnek látsszon, mint amilyen szegény. Talán már kenyeret is azért nem sütött, azonkívül, hogy a fejadagot is elrekvirálták, mert azt a szentenciát mondta ki magára: szűkölködöm, még lisztem sincs a háznál, nincs már kenyerem, csak kenyérjegyem, boldogtalan vagyok mindhalálig. Marika már nem izzadt meg 8
