Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 4. szám - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov: A színtelenség fövenyén: vers
elélveznek, ha érintgetem őket, hímtagom dugva akármilyen résbe? ha lábuk nincs, mi van lábuk között, s milyen egy sellő, amikor liheg, amikor hörög, mikor nyársra húzzák? irigy társnői akkor mit csinálnak, soruk kivárva mennek ők is el, a színtelenség fövenyén forogva? 3 S akkor az ember más lesz hirtelen, cincogó, szürke kisegérré válik, tudja, már várja egy egérfogó, valahol a hátrálás útszélén, hol egykor a szellem lépteit követte holdfény sütötte grádicson, és remélte nem talál rá a macska, de megtalálta és végzett vele, verebek után, desszertnek ette meg, úgyhogy ő most már van is, meg nincsen is, nincs, mert megették, ez vitathatatlan, és van, mert zokog, ez is kétségtelen, fakó árnyak köz lassúdon lebeg, a tiszta légben teste, nos teste sincs. Leszámolt végre a hús bűneivel, senkit nem evett meg, épp ellenkezőleg, őt zabáltafel egy pákosztos macska, ha akarjátok, kósza gondolat, ideje, hogy tervét végrehajtva, végleg beköltözzön egy szabad versbe. 4 Mi lesz velem? Mi lesz veled? Hisz nem vagy, Nem is szerethetlek reménytelen? Az ég korlátjairól sem lógathatom lábam, hiszen lábam sincs, megevett egy macska, testetlen, baljós árnyék, ez vagyok, e nyomasztó tényt nem lehet eléggé hangsúlyozni: én csak sugallhatok, szám sincsen, hogy egyfolytában mondjam tragédiám! Vagyok is, meg nem is. Verssorok mögül tűnök fel riadtan, Kopár fennsíkon dúltan hahotázom, szélbe szóródva, holdsugár kerenget és fagylaltot sem nyalhatok soha,
