Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 4. szám - Buda Ferenc: A világ folytatása: Az ország köldökén

Kérésemre aztán ki-ki felállt sorra egymás után ültő helyéből, s megmondta a nevét. Érdekes adalékokkal járulhatna hozzá egy jellemtanulmányhoz, hogy ki miképpen hajtja végre ezt a roppant egyszerű műveletet, hisz valószínűleg nincs két olyan ember - hacsak nem egypetéjű ikrek vagy beidomított bakák -, aki azonos módon tenné. Kíváncsian figyeltem hát újdonsült - s egyben első - tanítványaimat, s bizony: már a bemutatkozás néhány perce alatt nyomban fény derült egy-két jellemvonásukra. Hisz már az sem egészen mindegy például, hogy ki hogyan áll - szökken, tápászkodik - fel, hogy vidám-e vagy komoly, hangosan, tagoltan mondja-e ki a nevét, vagy csak úgy az orra alatt, dünnyögve motyogja el, a szemedbe néz-e vajon, vagy kerüli a tekintetedet. És így tovább. Arra például jól emlékszem ma is, hogy Bata Ferike komoly tekintettel a szemembe nézve, világosan tagolva mondta ki a nevét, Gregus Bandi szintén a szemembe nézett közben, de mosolyogva, Holi Panna lány létére is kissé kópésan, már-már vagányosan, Gecser Manyi pedig - sehogy sem találok rá jobb szót - felelősségteljesen adta tudtomra, kinek hívják.

Elégedett lennék emlékezetem jelenlegi állapotával, ha találkozásunk után fél évszázaddal mind a huszonhatuk arcát, nevét s alakját hiánytalanul fel tudnám idézni. Első merítésre tizenhetük nevét sikerült egy lendülettel előhalásznom a mélyből. Néhány nap során ez még kiegészült négy és féllel. (A fél: annak a fiúnak csak az arca s alakja merült fel a homályból, a neve - egyelőre? - még nem.) Reménykedem, hogy a hiányzók is meg fognak jelenni előbb-utóbb azon a belső kijelzőn, amelynek működését nehezen kifürkészhető titkok rejtik előlem.

Családneveik nagy része egyébként nyelvi adalékul szolgált számomra a község újabb kori történetéhez. A település - Vacs - valaha virágzó mezőváros volt a Duna-Tisza köze kellős közepén. Első okleveles említése Wach néven még 1384- ből maradt fenn, alig egy kicsit későbbről, mint az én szülővárosomé. Nagyjából akkora forma mezőváros lehetett, mint abban az időben Cegléd, Nagykőrös vagy Kecskemét. A török hódoltság alatt - a nála szerencsésebb (avagy ügyesebben politizáló) Kecskeméttől eltérően - teljesen elpusztult, elnéptelenedett. A török világ előtti egyetlen emléke az úgynevezett pusztatemplom a falu keleti szélén, az imént említett Szorítótói egy kurta hajításnyira található. A település újraéledése a hódoltság után Alsó-Vacs és Felső-Vacs néven kialakult hatalmas területű pusztákat birtokul megkapó Koháryak, illetve a Coburg hercegi család nevéhez fűződik. (A történelmi hűség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a mezővárosaink önállóságának korlátozására irányuló törekvés úgyszintén.) A 18. század második felétől kezdve elsősorban a termőföldben szegény Felvidékről - s ha jól tudom, még Morvaországból - római katolikus vallású, szláv ajkú földműves családokat telepítettek a törökdúlás következtében kihaltak s eltávozottak helyére. Az új népesség jelentős része azonban nem a község, illetve a birtok központjában, hanem az attól kisebb-nagyobb távolságban kialakított majorokban - Antónia- major, Viktor-major, Cset-major, Mária-major stb. - jutott állandó hajlékhoz. A 60-as években, amikor mi odakerültünk, a lakosságnak kb. a fele még ezekben a majorokban lakott, s a gyerekeik is onnét jártak be - akár 5, 6, 8 kilométerről - az iskolába. A telepesek utódai a 19. századra nyelvükben is, szokásaikban is egyaránt magyarrá váltak. Egy-két család a nevét is magyarosabb

11