Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Kurcz Ádám István: A katonák még nem jöttek vissza: Elhallgatások és allegóriák Gion Nándor rendszerváltás előtti prózájában
replők árvaságára Gion több más regényében is számos hasonló finom utalás van.98 Azért sem lehetünk meglepve a vágóhídtól mint helyszíntől, mert azt is tudjuk, hogy a második világháború végén a Vajdaságban „legalább 40 000 magyart lemészároltak99, és ezzel megteremtettek egyfajta hangulatot és egyfajta szellemiséget, amiben legalább 50 százalékban a rettegés volt az uralkodó. És - folytatja az eddig is idézett Gion a már a rendszerváltás után Magyarországon adott interjúban - „még ma is az."100 Gionnak és kortársainak a vérengzések nyomán támadt közérzetét A kárókatonák... 1977-es írása idején még csak képletesen tükrözi e bizarr helyszín, de majd később Gion egy naplójegyzetében explicite is tudósít róla: „[...] a politikai sötétség egészen másfajta rémtörténeteket is szül. Akkoriban arról beszéltek az emberek, hogy éjszakánként egy süketnéma őrült ember garázdálkodik a faluban: beoson a békésen alvó házakba, rabol, fosztogat, sőt megöli a gyönge asszonyokat és a gyerekeket. A süketnéma őrült embertől féltem, és féltem egyedül maradni esténként. "101 A regény legfontosabb helyszínének, a Vágóhídnak a mintájáról történetesen még azt is tudjuk, hogy Gionék házától nem messze, három olyan - egyébként mind a mai napig jelöletlen - tömegsír között helyezkedik el, amelyekben több száz 1944-es szenttamási magyar áldozat van elföldelve.102 Gion viszont azt írja a regényben, hogy „már évekkel ezelőtt lebontották a Vágóhidat, és elhordták minden darabját", csak egy betonkocka maradt meg belőle.103 Tehát az önéletrajzi, a valóságos és - teszem hozzá - ma is álló vágóhídtól Gion eltávolít minket ezzel. Az eltávolítással a regénybeli Vágóhidat a szenttamási, vagy tágabban a vajdasági magyarság életterére nézve egyetemes szimbolikus helyszínné teszi, amit éppúgy az élhetővé tehető, de szomorú múltját letagadni nem tudó szülőföld jelképének tekinthetünk, ahogy azokat a temetőket, illetve az általuk határolt utcákat is, amelyekről korábban írtam.104 A Vágóhídon tehát az élet egészen tűrhető is lehet, ha elvonatkoztatunk attól, hogy mik történtek ott korábban, és ha sikerül elfedni, felülírni a véres múltat.105 Hogy elviselhető 98 Az írástudatlan Opana egy ötgyerekes özvegyet vett el a háború végén: Gion Nándor, Az angyali vigasság [1985] = G. N., Az angyali vigasság, Bp., Nórán Libro, 2010,452. Máshol két főszereplő is árva: „Utáltuk ezt a sötét képű Laczát. Főleg azért utáltuk, mert Molnár Tihamérnak volt a mostohaapja, és amíg itthon dolgozott, folyton kínozta valamivel a Molnár Tihamért. [...] Örülök, hogy az én anyám nem ment férjhez még egyszer, és nem hozott ilyen sötét képű alakot a házhoz." Gion Nándor, Postarablók [1972] = G. N., Az angyali vigasság, i. m., 96-97. Megint máshol: Neki csak anyja van? - kérdezte Joáb I. - Igen - mondtam. - Nem tudja, hogy ki az apja. Emlékszem, az iskolában rettenetesen szégyellte magát, hogy nincs apja." Gion Nándor, Testvérem, Joáb [1969] = G. N., Börtönről álmodom mostanában, i. m., 174. ' 99 A 40 000-es számot több történész is osztja; vö. például Gulyás László, Hány magyar áldozata volt a délvidéki vérengzésnek? = Rubicon, 2009/5, 39. 100 Gion Nándor, „Eljutottunk oda, ahonnan elindultunk". Bemutatkozó előadás [2000.] = Forrás, 2002/12, 3-15. 101 Gion Nándor, Napló részletekben [1994] = G. N., Véres patkányirtás idomított görényekkel, i. m., 25. 102 Kiss Csaba szenttamási történelemtanár 2014-es ott jártamkor mind a vágóhidat, mind az annak párszáz méteres körzetében elhelyezkedő három jelöletlen tömegsír helyét megmutatta nekem. Kettőt a Ribarska utcánál: a temető szélén és a Banatska utcai híd közelében; egyet pedig a katolikus temető Laza Kostic utca felőli oldalán a ravatalozónál. 103 Gion Nándor, A kárókatonák még nem jöttek vissza [1977] = G. N., Az angyali vigasság, i. m., 168. 104 Vö. Matuska Márton vajdasági magyarokkal készített riportkötetének címével: Hazánk, a mostoha, Újvidék-Budapest, Magyar Szó-Püski, 1994. 105 „Szép nagy épület volt a Vágóhíd, rengeteg rajz elfért a falain, és mi hétről hétre telerajzoltuk: még vasárnap is dolgoztunk, akkor töltöttük ki a még fennmaradt, üres helyeket. Vasárnap délre szép tarkák lettek a falak." Gion Nándor, A kárókatonák még nem jöttek vissza [1977] = G. N., Az angyali vigasság, 68
