Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Kurcz Ádám István: A katonák még nem jöttek vissza: Elhallgatások és allegóriák Gion Nándor rendszerváltás előtti prózájában
művészet viszont él: általa talán ki lehet cselezni, esetleg meg is lehet buktatni a gyűlöletes hatalmat, a „rendszert", de ez nem veszélytelen vállalkozás.85 A hatalom ugyanis éberen őrködik az ilyen tevékenységek felett: ha nem tetszik neki az alkotás, lemosatja a falakat, kihúzat sorokat már megírt regényekből stb.86 Visszatérve a kárókatonákra, a fekete kormoránok tehát azért lettek a boldogság marasztalt és visszavárt kék87 madarai a regényben, mert azokat a magyar katonákat jelképezik, akik védelmet jelenthettek volna a helyi magyaroknak, ha tovább maradhattak volna a Délvidéken: akkor nem következtek volna be az 1944-es őszi-téli események. A magyar katonák viszont a regénybeli kárókatona lelövésével párhuzamba állíthatóan sajnos szintén csak 1944 őszéig maradtak. A fentebb idézett, a kárókatonák megérkezésére történt konkrét időbeli közlés mellett - „három évvel ezelőtt..." - az író nem kockáztatta meg, hogy elköltözésük idejére is újra egy ennyire nyílt célzást tegyen, de azért van rá egy rejtettebb utalás, amiből az olvasó összerakhatja a képet: O! A kárókatonák még nem jöttek vissza? - Nem - mondja szomorúan Virág Péter. - A kárókatonák még nem jöttek vissza. - Azóta? - Azóta, [kiemelés tőlem, K. A.] - Talán már sohasem jönnek vissza - mondom elkeseredetten. - Pedig hogy szerettük a kárókatonákat. "88 A kiemelt rész a regény legszomorúbb, egy kárókatona lelövéséről szóló, lentebb alaposabban taglalt részére utal, ami után végleg elköltöztek a különleges vízimadarak. A kárókatonák eltávozásával aztán korábban sosem látott szenvedés szakadt a közösségre. Ezt a regény törzsszövegének utolsó (VIII.) fejezetének elején olvasható „időjárásjelentés" meg is előlegezi. 1944 szomorú kora őszére tett célzásnak tarthatjuk, amikor ezt olvassuk: „Augusztus vége felé jártunk, szokatlan és nyomasztó volt ez a sűrű köd, amely olyan váratlanul szakadt ránk a napfényes nyári napok után. [...] A négy borzas kárókatonát vettük szemügyre. Most még szomorúbbak voltak, mint egyébként, mintha még a föld is összekuszálta volna tollaikat. Burai J. krétát fogott a kezébe, és lerajzolta még egyszer a négy kárókatonát, ahogy könnyedén a magasba röppennek. így már szépek voltak, semmi sem árthatott nekik, a sűrű köd sem. Mélyen belevéstük a rajzokat a Vágóhíd vörös falába, és közben vártuk, hogy odakint a napsütéstől kifényesedjen a világ. De a nap nem jelent meg, sőt a köd egyre sűrűbb lett, mindent betakart"89 A vészjósló hangulatú időjárást valóban szomorú dolgok leírása követi a műben: a kárókatona, illetve a szeretett vadőr halála. 85 „A Kocsmáros ekkor először elmozdult a Vágóhíd közepéről. Elindult, nehezen, mintha ólomból lennének a cipői, elindult a kárókatonák felé. [...] Lába megroggyant, visszafordult, hátát a falnak támasztotta. Feje felett egy szép, horgas csőrű madár széttárta szárnyát, és szárítkozott halászás után. Akkor jöttem rá, hogy a kárókatonák valóban gyönyörű madarak." Uo., 205. 86 Ronda kis patkányok - morogta a Kocsmáros. Körbemutatott. -Megint ocsmányságokat firkáltatok a falakra. Mik ezek? - Kárókatonák - mondta Burai ]. - Egyáltalán nem ocsmányságok - mondtam.- A kárókatonák a legszebb madarak a világon - mondta Burai J. - Talán csak a darvak szebbek náluk- mondta Hodonicki Oszkár. - Meg a bikák és a csődörök. [...] Csend! - kiáltotta a Kocsmáros. Az arca még inkább elsötétedett. - A kárókatonák gyönyörű madarak - mondta Burai J. [...] — Fogd be a szád - fórmedt rá a Kocsmáros. - A kárókatonákra senki se mondja, hogy ocsmányságok! - dobbantott Burai ]., és ő is mintha változtatni kezdte volna a színét. [...]- Elég! - ordította a Kocsmáros, olyan hangosan, hogy Hodonicki Oszkár ágaskodó csődörei magasabbra emelték patáikat. [...] - Azonnal hozzatok vizet és súrolókefét - parancsolta a Kocsmáros. - Gyorsan! Mossátok le a falakat. - A kárókatonák örök időkre... - kezdte Burai ]. - Kár ezekért a szép rajzokért - mondtam. És nehogy Burai ]. újból belelendüljön a szájalásba, intettem a többieknek. - Menjünk!" Uo., 203-204. 87 Nagyon szép, fekete madarak - mondta Burai J. és visszabólintott. [...]- Jöjjön közelebb, nézze meg őket jobban. Velem odajöhet. Nem teljesen feketék. Az alapszínűk ugyan fekete, de figyelje meg, hogy kékes vagy zöldes csillogású." Uo., 192. 88 Uo., 170. 89 Uo., 241. 66
