Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 3. szám - Kurcz Ádám István: A katonák még nem jöttek vissza: Elhallgatások és allegóriák Gion Nándor rendszerváltás előtti prózájában

napfényben. "9 Szerelmi idill, tavasz, a jog és az igazság győzelme... Hogyan érhet véget az 1918-as év tavaszán a felhőtlen öröm, sőt már-már a mámor jegyében egy olyan magyar regény, amely a Délvidéken (vagy bármely más éppen akkoriban elcsatolt magyarországi területen) játszódik? Mert bizony ezzel ér véget. És utána snitt.

A folytatásnak pedig, amely teljes egészében a kisebbségi sorsot, a magyar nemzetiség sorvadásának időszakát hozó királyi Jugoszláviában játszódik, nos, annak a regénynek meg az eleve idillt ígérő Rózsaméz a címe. A Rózsaméz úgy veszi majd fel a történet fonalát, hogy megint tavasz van, és két egymást régen látott szenttamási ember boldogan összetalálkozik: „1920 tavaszán egy napsütéses szombat délután a verbászi vasútállomáson összetalálkozott két toprongyos szenttamási ember, Csoszogó Török Adám és Gion Antal. Boldogan összeölelkeztek, rázogatták egymás kezét, a nagydarab Török Adám még a magasba is emelte a kis, zömök Gion Antalt, és megforgatta a levegőben. [...] Nevetve nézegették egymást, izzadtak a napsütésben."10 11 1920 van tehát, és újra béke, barátság, napsütés és nevetés... Természetesen azért valamiképpen reflektálniuk kell az elmúlt évekre is. Mindazzal kapcsolatban, ami történt, nagyon visszafogottan - visszafogottabb már nem is lehetne - mindössze a „helyzet" szó hangzik el, és talán nem véletlenül, éppen Gion Antal szájából: „Én csak Magyarországon tudtam meg, hogy mi a helyzet, Novgorodban nem hallottam az új határokról. Amikor Magyarországon egy szemüveges tiszt megmondta, hogy új határok vannak, csak hüledeztem. »Hogyhogy?«, mondogattam, és olyan bambán viselkedtem, hogy a tiszt kidobott az irodájából. "n Ezek a mondatok olyan történelmi tényre utalnak, amelynek megtörténtét természetesen senki, még a jugoszláv kommunista vezetés sem kérdőjelezte meg, sőt a szerbeknek örömteli is a fejlemény. Mégis úgy látszik, hogy az, hogy egy akár csak ennyire érintőleges utalás is történjen olyan, a magyarok számára fájó, kényes témára, mint a trianoni országvesztés, nos azért egy Gion nevű szereplőnek kellett számon kérhe- tőnek lennie - még a regényben is. Gion Nándor ugyanis tudta - rádiós szerkesztőként12, színházigazgatóként13 gyakorolta is -, hogy a legjobb taktika a hatalom gyanakvásának leszerelésére, ha a rábízatott közösség érdekében vezetőként rögtön személyesen vállalja a felelősséget a legrázósabb dolgokért.

9 Gion Nándor, Virágos Katona [1973] = G. N., Latroknak is játszott, i. m., 198. Vö. Szenteleky Koméi versrészletével: „Ne nyögjetek, tarlott, bácskai ákácok, sáros világtoknak ha nincs fénye, pírja, lesz azonban ünnep, lesz még egyszer május, s a sok ákácillat összeborul sírva!” Szenteleky Kornél, Akácok az őszben = Akácok alatt: Délvidéki magyar írók elbeszélései, szerk. Hunyadi Csaba Zsolt, Szeged, Lázi, 2007, 5.

10 Gion Nándor, Rózsaméz [1976] = G. N., Latroknak is játszott, Bp., Nórán, 2007, 203.

11 Gion Nándor, Rózsaméz [1976] = G. N., Latroknak is játszott, i. m., 206.

12 „[...] kitört a háború Jugoszláviában, és a háború bejött mihozzánk is. Éjszakánként fiatal újságíróink [...] felhívtak engem vagy a helyettesemet, közölték, hogy behívót hoztak nekik, a frontra akarják vinni őket, kérdezték, mit tegyenek. [...] Röviden és pattogósán azt tanácsoltuk nekik, hogy a behívót ne vegyék át, ne írjanak alá semmit, utazzanak el villámgyorsan valahova, (...) mi meg majd azt mondjuk az illetékeseknek, ha kérdezik, hogy már a behívó előtt egy héttel szabadságoltuk őket, nem tudjuk, hogy merre vannak [...]. Kissé primitív taktika volt ez, Európában gyorsan belebuktunk volna, a Balkánon azonban bevált. Egyetlen emberünket sorozták csak be katonának, őt is azért, mert kötelességtudó ember, átvette a behívót, és csak azután, vagyis későn telefonált." Gion Nándor, Napló részletekben [1994] = G. N., Véres patkányirtás idomított görényekkel, Bp., Nórán Libro, 2012, 35.

13 „[...] három rosszkedvű, civil ruhás rendőr jelent meg közöttünk, és az igazgatót kereste. [...]- Igaz, hogy itt valaki eltávolította a színpadról az Elnök mellszobrát? - Igaz - mondta álmosan Till Sándor. - Ki volt az? - Én. A rendőrök meglepődtek, egymásra néztek, őket nyilván másképpen tájékoztatták az esetről, de azért gyorsan magukhoz tértek. - Miért tette ezt? - kérdezték. - A színösszeállítás miatt - mondta még mindig álmosan Till Sándor. - Piros, fehér, zöld. Piros függöny, fehér szobor, zöld növényzet. Én lojális honpolgára vagyok ennek az országnak, és nem tűrök el semmiféle nacionalista célzásokat." Gion Nándor, Nemzeti színek = G. N., Műfogsor az égből, Bp., Nórán Libro, 2011, 428.

52